Fotó: deac.hu
Jobban indította az összecsapást a DEAC, Remete László pontja után 5-2 állt az eredményjelzőn. Ezt követően szoros küzdelmet láthatott a publikum, Kecskeméti Bálint villanásával először mentek kettővel a vendégek (12-14). Bagics Balázs ásszal jelentkezett, nem sokkal később pedig Marlont lehetett dicsérni a kiváló sánca miatt (22-20). A hajrában egy 4:0-s sorozattal rukkolt elő az ellenfél, ami meghatározónak bizonyult (22-25).
A második játékrészben előbb a kecskemétiek, aztán a debreceniek produkáltak egy 4-0-s szériát, 6-4-nél időt kért Nagy József. A rövid pauzát követően Farkas Péter villogott, ennek köszönhetően pedig egyre jobban kinyílt az olló. A végjáték sem úgy alakult, ahogy reméltük, így ezt a periódust is behúzta a Kecskemét.
A harmadik felvonás elején Gustavo többször is borsot tört Keen Cameronék orra alá, majd Veres és Marlon remek nyitását honorálták a szurkolók vastapssal (9-6). A folytatásban egyik gárda sem tudott tetemes előnyre szert tenni, ebből kifolyólag nem lehetett megjósolni, hogy ki nyeri ezt a szakaszt. A “rendes játékidőben” nem egyenesedett ki a kérdőjel, végül a hatalmas csatából Nagy József legénysége jött ki jobban (27-29).
A vereséggel biztossá vált, hogy Fodor Antal tanítványai a hatodik helyen végeztek a bajnokságban.
Férfi röplabda Extraliga 5. helyért
DEAC – Kecskeméti RC: 0-3 (-23, -19, -27)




