Fotó: dvsc.hu
A csütörtöki Buducnost Podgorica elleni győztes mérkőzéssel zárult a Vasutas törökországi edzőtábora, pénteken pedig már repülőre ült a csapat, hogy visszatérjen Debrecenbe. Srdjan Blagojevic legénysége az elmúlt hetekben a napi tréningek mellett több felkészülési mérkőzésen lépett pályára, három találkozót megnyert, kettő döntetlennel zárul, egy pedig vereséggel. Több saját nevelésű, a DVSC Labdarúgó Akadémián nevelkedett fiatalnak is lehetőséget adott a szakmai stáb, akik nem okoztak csalódást. Batai Tamás, Erdélyi Benedek, Hornyák Csaba, Cibla Flórián, Engedi Márk bizonyították, a felnőttek között is megállják a helyüket. Kérdés, tavasszal megkapják-e a bizalmat a Loki vezetőedzőjétől.
A keretben is történtek változások, távozott Marko Milosevic, Andrija Majdevac, Peter Olawale, David Nwachukwu, érkezett Jorgo Pellumbi, Thor Úlfarsson, Szuhodovszki Soma. Talán kijelenthetjük, hogy az új játékosokkal erősödött a Lokomotív kerete, de ez hamarosan kiderül.
Hétfőtől már a Pallagi edzőcentrumban készül a csapat, kezdődhet a finomhangolás, ugyanis február 3-án már élesben zajlanak a meccsek, elrajtol a tavaszi pontvadászat. Az év második hónapjában két sorozatban – bajnokság, Magyar Kupa – hat mérkőzés vár a piros-fehérekre. Rangadókból sem lesz hiány, ugyanis Bódiék kétszer találkoznak a Ferencvárossal, valamint összecsapnak a keleti rivális Diósgyőrrel, a dobogó harmadik fokán telelt Fehérvárral, a 4. helyen álló Puskással, illetve az Újpesttel.
A tavaszi sorozatot a Nagyerdei Stadionban indítja a csapat, melynek öt pontnyira a dobogótól, az 5. helyről vágnak neki. A Loki drukkerek négyszer láthatják hazai pályán kedvenceiket, kétszer pedig idegenbe kell utazniuk.
Februári program
02.03 17:30 DVSC – DVTK Nagyerdei Stadion
02.06. 17:45 Újpest – DVSC Szusza Ferenc Stadion
02.10. 17:30 DVSC – Ferencváros Nagyerdei Stadion
02.18. 15:00 Fehérvár – DVSC Sóstói Stadion
02.23. 17:30 DVSC – Puskás Akadémia Nagyerdei Stadion
02.28. 19:00 DVSC – Ferencváros (MK) Nagyerdei Stadion




