Harmadjára sem sikerült legyőzni az MTK-t

Kétgólos hátrányból visszajött a meccsbe a DVSC, ám egyenlíteni már nem sikerült, a kék-fehérek elvitték a három pontot Debrecenből.

0

DSC_8368-300x166 Harmadjára sem sikerült legyőzni az MTK-tFotó: Ásztai Csaba

Hazai pályán várt újabb kihívás Srdjan Blagojevic együttesére, mely gárda szombat este az MTK alakulatát fogadta a Nagyerdei Stadionban. Eddig kétszer találkoztak a piros-fehérek a fővárosiakkal és mindkétszer vereséget szenvedtek. A debreceniek a Kisvárda elleni győzelemmel, míg a Hungária körútiak döntetlennel hangolódtak előző héten a mostani párharcra.

A Loki szakvezetője egy helyen változtatott a Kisvárda elleni csapaton, szűrőként ezúttal Szuhodovszki helyett a Várkerti Stadionban gólt szerző Manriquét jelölte a kezdőbe. Mivel a rivális Fehérvár legyőzte a Mezőkövesdet, kellettek a pontok, hogy a Vasutas tartani tudja a lépést a piros-kékekkel. A szurkolók is abban bíztak, harmadjára már két vállra fektetik kedvenceik az MTK-t, ugyanis az első két párharcot a fővárosiak nyerték.

Erdős József pontban 19:30-kor adott engedélyt a kezdésre, jelére Bognár lábáról indult útjára a labda és vezette az első támadást az MTK. Már az 5. percben hatalmas debreceni helyzetet lehetett feljegyezni: Domingues végezhetett el szögletet és ívelt Ferenczihez, aki kapásból lőtt 12 méterről és kevéssel tévesztette el a kaput. Majd Domingues lépett le védőjéről és tüzelt az ötös magasságából, ám Demjén kiütötte a labdát, Bárány közeli fejesénél azonban már verve volt, de a háló érintetlen maradt. Bár kiegyenlített volt a játék, a piros-fehérek játszottak veszélyesebben, ha pontosabban céloznak, az első negyedórában már hárommal vezethettek volna. A 17. minutumban került először helyzetbe az MTK, de Hej beadását Bognár mellé rúgta, ám egy perc múlva már gólnak örülhettek a vendégek: egy szép összjáték végén Kosznovszky vette be a jobb alsót (0-1). Bognár megduplázhatta volna az előnyt, ám lövését blokkolta Lagator. Próbáltak ritmust váltani a házigazdák, fokozni a nyomást, ám a fővárosi védelem jól akasztotta meg a támadásokat. Félórához érve Antonov tesztelte Megyerit, de a Loki cerberusának nem kellett a labdába érnie, a löket a keresztléc fölött kevéssel suhant el, Kata lövésénél viszont védenie kellett a léc alól tornázta ki a játékszert. Ebben a periódusban aktívabbak voltak a kék-fehérek, bőven volt dolga a hajdúsági védelemnek. A 37. percben Németh néhány csel után célba vette a kaput, de Lagator lábáról szögletre vágódott a labda, majd nem sokra rá Bognár tekert centikkel a bal felső mellé. Ez volt az első félidő utolsó momentuma, egy pernyi ráadás után Erdős József sípjába fújt és elrendelte a szünetet.

Hiába a visszafogott teljesítmény, a Loki trénere nem változtatott csapatán, a kezdő tizenegyet küldte pályára a negyedórás pauza letelte után.A 49. percben közel állt az egyenlítéshez a DVSC, ám Dzsudzsák szabadrúgását Bárány közelről mellé fejelte. A helyzet kimaradt, a másik oldalon viszont a bal alsóban kötött ki a labda, Bognár passza után Horváth zörgette meg a hálót (0-2). Erre már reagált Blagojevic, három helyen változtatott, Domunguest, Manriquét és Vajdát lekapta a pályáról, helyettük Bódit, Szuhodovszkit és Loncart küldte harcba. Ennek hamar meg is lett az eredménye: Ojediran ugratta ki Bárányt, a Loki támadója pedig Demjén lábai között a hálóba gurította a labdát. Majdnem jött a válasz, Lagator az utolsó pillanatban mentett a második vendég gólt jegyző Horváth elől. A 67. percben Bódi szöglete után Bárány fejéről a kapufáról vágódott vissza a mezőnybe a játékszer, végül ha nehezen is, de felszabadítottak a védők.Fölénybe kerültek a cívisvárosiak, levegőben lógott az egyenlítő találat, érezte ezt a hazai publikum is és kettőzött erővel buzdították kedvenceiket. Komoly nyomás volt a vendégeken, akik mikor tehették, akár sérülést színlelve is, igyekeztek tördelni a játékot. Sorra vezették a támadásokat a házigazdák, ám túlságosan nem nyílhattak ki hátul, az MTK kontrák magukban hordozták ugyanis a veszélyt, egy újabb góllal el is dönthették volna a mérkőzést. A 86. percben érthetetlen döntést hozott Erdős, a Dzsudzsákot két kézzel fellökő Varjúnak csak sárgát adott, mint a Loki vétlen csapatkapitányának is. Mindent megpróbáltak a piros-fehérek, hogy legalább egy pontot megmentsenek, hatalmas helyzetek maradtak ki, de másodjára már nem tudták bevenni Demjén kapuját, így a két csapat harmadik párharcát is az MTK nyerte.

Labdarúgó NB I 27. forduló

DVSC – MTK: 1-2 (0-1)

DVSC: Megyeri – Baranyai (Tuboly 87′), Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Ojediran (Szécsi 87′), Manrique (Szuhodovszki 55′) – Vajda (Loncar 55′), Dzsudzsák, Domingues (Bódi 55′) – Bárány

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

MTK: Demjén – Kocsis, Kádár, Nagy Zs. – Hej, Kosznovszky, Kata, Horváth (Végh 73′), Antonov – Németh (Jurina 59′), Bognár (Varju 82′)

Vezetőedző: Horváth Dávid

Gólszerzők: Kosznovszky 18’, Horváth 50′ ill. Bárány 56′