Fotó: deac.hu
3:0-s sorozattal kezdtek a debreceniek, de az első játékrész derekán már a házigazda volt jobb pozícióban (13:8). Nem sokkal később is öt pont választotta el a feleket (19:14), ám ezt követően főleg a kiváló sáncmunkánknak hála előbb egalizáltak a fekete-fehérek, majd szettlabdákhoz jutottak. Végül Marlon egy elemi erejű lecsapással zárta le ezt a szakaszt (23:25).
A második szett elején Kiss Imre blokkolt kiválóan, ezzel 2:5 szerepelt az eredményjelzőn, néhány perc múlva pedig Pavliuk tört kétszer is borsot a budapestiek orra alá, így 7:11-nél jött a hazai időkérés. A rövid megbeszélés sem törte meg a vendégek lendületét, Lescay vezérletével haladtak a 2:0-s vezetés felé. A végjátékban az ellenfél kicsit ránk hozta a frászt, hiszen 18:23-ról 22:24-re módosult az állás, ám Lescay véget vetett ennek a felzárkózási kísérletnek (22:25).
A harmadik etapban sokáig egymás hibáiból éltek a csapatok. Egy ideig egynél nagyobb különbséget nem jegyezhettünk fel, aztán 15:17-nél végül megtört ez a tendencia. A hajrában a TFSE játékosai lélektanilag fontos szituációkban rontottak, ezért ezt a szettet 25:20-ra nyerte a DEAC.
A 3:0-s diadal miatt a tervek szerint jövő szombaton 18 órától jön a DESOK-ban a mindent eldöntő harmadik összecsapás. Ha nyernek a Fodorítanítványok, akkor a Kecskeméttel csatázhatnak az ötödik helyért, vereség esetén pedig a Pénzügyőr elleni párharc következik a hetedik pozícióért.
Férfi röplabda Extraliga 5-8. helyért
TFSE – DEAC 0:3 (23:25, 22:25, 20:25)
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása: 1-1.





