Háromszettes vereség hazai pályán

A DEAC röplabdacsapata szerdán a Kazincbarcikát fogadta a TippmixPro Férfi NB I Extraligában.

0

DEAC-VRCK20251203-300x167 Háromszettes vereség hazai pályánFotó: DEAC

A bajnoki első pontját Lescay szerezte. Ennek az előző szezonban örültünk volna, hiszen a kubai légiós akkor még a debrecenieket erősítette, de jelenleg már a Vegyész játékosa. A szett elején többször egyenlített a DEAC, majd 8:8 után a vendégek egy 4:0-s sorozattal megléptek. Ezt követően a Barcika a játékrész végéig megőrizte a megnyugtató előnyét. Bár a hajrában Pavliuk és Marlon is hárított egy-egy játszmalabdát, ám ezekkel a jelenetekkel is csak kicsit kozmetikáztak az eredményen. Végül Lescay zárta le ezt a periódust (20:25).

A második felvonás első perceiben többször is a hajdúságiak álltak jobban. Aztán a játszma derekán a hibák miatt is újra ellépett a Kazincbarcika (8:13), Fodor Antal vezetőedző időkéréssel próbálta rendezni a sorokat. A rövid megbeszélést követően sem változott a játék képe, így ezt a szettet is simán behúzta a Vegyész (19:25).

A harmadik etapot a fekete-fehérek indították jobban, Pavliuk, Elleh és Tassev megoldásaival már 8:6-ra is vezettek. A folytatás elég hullámzóan alakult, feljegyezhettünk debreceni és barcikai vezetést is. Tassev zsinórban háromszor is megvillant, a bolgár húzóember ezzel 16:14-re módosította az állást. A szurkolók szoros végjátékot is láthattak, 24:25 után előbb Elleh egalizált, majd Remete László ásza után 26:25 szerepelt a kijelzőn. Sajnos így sem tudott szépíteni a DEAC, hiszen a barcikaiak egy 3:0-s szériával befejezték a meccset (26:28).

TippmixPro Férfi NB I Extraliga

DEAC – VRCK 0:3 (20:25, 19:25, 26:28)