Emelt fővel jöhetett le a pályáról a Mándi-legénység

A Debreceni Egyetem alakulata több szép megoldást is bemutatott hazánk egyik legerősebb együttese, az OTP Bank-Pick Szeged ellen.

0

DSC_6165-300x173 Emelt fővel jöhetett le a pályáról a Mándi-legénységUgyan az elődöntőbe jutás volt a tét a Magyar Kupában, ennek ellenére teher nélkül léphetett pályára a DEAC kézilabdacsapata szerdán a Hódos Imre Sportcsarnokban, ahol a klasszisokat felvonultató OTP Bank-Pick Szegedet fogadta. A versenykiírás szerint döntetlen esetén a debreceniek ünnepelhettek volna, hiszen ők a másodosztályban, míg a szegediek az élvonalban szerepelnek, ám a realitások talaján maradva egy remi is valódi csoda lett volna. Elég csak arra gondolni, hogy a DEAC eddig még soha nem járt a legjobb nyolc között, ezzel szemben a Tisza-partiak már nyolc alkalommal nyerték meg a sorozatot, legutóbb ez tavaly jött össze nekik.

Mindkét oldalon akadtak hiányzók, a hazaiaknál többek között Maródi Ádám és Molnár Balázs nem léphetett pályára, míg a vendégeknél Bánhidi Bence, Bodó Richárd és Mario Sostaric sem került be a keretbe. Azért a Szeged vezetőedzője, Michael Apelgren így sem volt rossz helyzetben, ugyanis olyan sztárokat vethetett be, mint Mikler Roland, Jim Gottfridsson vagy Marin Jelinic.

Ahogy arra számítani lehetett, a kezdésre gyakorlatilag megtelt a Hódos, így remek hangulatban kezdődhetett a meccs. Néhány elrontott támadás után az első gólt a harmadik percben jegyezhettük fel, ekkor Sebastian Frimmel vette be Boros Tamás kapuját. Nem sokkal később a lelkes publikum Kovács Bence találatának örülhetett, az átlövő sikeres kísérletét követően 1-2 állt a kijelzőn. Támadásban eleinte akadtak gondjai az egyetemistáknak, Thulin védései mellett az is problémát jelentett, hogy a masszív szegedi fal több lövésüket is blokkolta. A játékrész derekán 6-2-re vezettek a vendégek, ekkor Mándi Norbert időt kért. Az eligazítás a jelek szerint jól sült el, hiszen Kerezsi Ádám és Tóth Máté is eredményes volt lerohanásból, ezeknek a villanásoknak is köszönhetően a 21. minutumban kettőre zárkóztak fel (7-9). A pihenőt megelőző időszakban is akadtak remek megoldások, Boros Tamás szép védéssel, Illés Tamás pedig finom mozdulattal értékesített hetessel hívta fel magára a figyelmet. Összességében megsüvegelendő teljesítménnyel rukkoltak elő a fekete-fehérek az első félidőben, ezért a szünetben mindössze három gól választott el őket a szegediektől.

A térfélcsere után Szilágyi Benjámin vezérletével kezdett meglógni ellenfél. Olykor a saját dolgukat is megnehezítették a cívisvárosiak, mivel támadásban több hibát követtek el, bár Kiss Roland átlövésből szerzett bombagóljára még az ínyencek is csettintettek. A 41. percben 16-25 volt az állás, ám a nagy különbség ellenére sem adták fel a harcot a házigazdák, Hermann Ákos védéseire alapozva egy 4-1-es sorozattal csökkentették a hátrányukat (20-26). A hajrához közeledve úgy tűnt, hogy a Szeged eldöntötte a meccset, ám a hajdúsági drukkerek továbbra is minden jó megoldást vastapssal honoráltak. Az utolsó tíz percnek 21-30-as állásról vághattak neki a csapatok. Mándi Norbert a hátralévő időben eléggé belenyúlt a csapatába, hiszen a keretbe bekerülő összes játékosának játéklehetőséget akart adni. A végjátékban a testvárpárbaj is létrejött, Radvánszki Zsolt túljárt öccse, Radvánszki Attila eszén (22-32). A csereként beszálló játékosok meghálálták a bizalmat, Bakó Ádámot például a betöréseiért is lehetett dicsérni, Hegedűs Patrik asszisztot osztott ki, Tusjak Márton és Szolnoki László pedig egy-egy gólt lőtt. A Szeged végül 37-26-ra nyert, ezzel a győzelemmel pedig készülhet a Magyar Kupa négyes döntőjére.

Férfi kézilabda Magyar Kupa-negyeddöntő

DEAC – OTP Bank-Pick Szeged: 26-37 (12-15)