
Az előző fordulóban rangadót nyert fiókcsapatunk és átvette a vezetést a tabellán. Hétvégi ellenfelük, a Monostorpályi jelenleg a hatodik helyen áll, hat mérkőzésükből négyszer hagyták el győztesen a pályát. De nem jelenthet gondot az ő legyőzésük sem, azt a teljesítményt kell nyújtani Fikker Ferenc tanítványainak, amit az előző fordulókban mutattak.
Nikitscher Tamás: A Sárrétudvari ellen az első 15-20 percben még nem játszottunk jól, nem volt összeszedett a játékunk, bár megszereztük a vezetést, ellenfelünk szinte azonnal kettővel válaszolt. Időközben megnyugodtunk, elkezdtük azt a játékot nyújtani, amit tudunk, átvettük a mérkőzés irányítását, fölénybe kerültünk, sorra vezettük a támadásokat, helyzeteket dolgoztunk ki, amikből többet is értékesítettünk. Mindenki nagyon készült erre a találkozóra, hiszen az első hely volt a tét, de nem volt plusz teher rajtunk. Úgy gondolom, jó játékkal, teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
Vasárnap hazai környezetben lépünk pályára, a Monostorpályit fogadjuk a 7. fordulóban. Külön nem készülünk ellenfelünkből, az edzéseken saját játékunkat gyakoroljuk. Abból a szempontból nem lesz könnyű mérkőzés, hogy már nem csak a DVSC-t, hanem az elsőt is szeretnék legyőzni, de az első perctől kezdve nekünk kell dominálunk, rá kell kényszeríteni akaratunkat ellenfelünkre, nem lehet más a célunk, mint megszerezni a három pontot. Vezetjük a tabellát, továbbra is olyan teljesítményt kell nyújtanunk, hogy ez ne változzon, meg kell őrizni első helyünket. Jó formában érzem magam, fizikálisan és mentálisan is rendben vagyok, ha megkapom a lehetőséget, mindent megteszek, hogy kihozzam magamból a maximumot, szeretnék én is feliratkozni a gólszerzők közé, de ha jó játékkal, gólpasszal tudom segíteni a csapat győzelmét, természetesen annak is örülni fogok.
Megye-I 7. forduló
DVSC-II – Monostorpályi
09.23. 15:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont




