A DEAC fiókcsapata is két vállra fektette a Szolnokot

Győzelemmel indított Kovács Imre és Nagy Lajos a DEAc fiókcsapatának kispadján: a Dávid Kornél KA elleni mérkőzés második negyedét húsz ponttal nyerték meg, így a fordulás után már nem kellett izgulniuk a két pont otthon tartását illetően.

0

Kepernyofelvetel-14-300x150 A DEAC fiókcsapata is két vállra fektette a SzolnokotFotó: deac.hu

Félig-meddig új időszámítás kezdődött vasárnap U23-ok életében, ugyanis a felnőttcsapat élére kinevezett Pethő Ákos helyett a Dávid Kornél KA ellen már Kovács Imre dirigált, munkáját másodedzőként Nagy Lajos segítette. A debreceniek debütáló mestere a Varga Sándor-Hőgye Patrik-Neuwirth Bence-Kovács Ákos-Flasár Botond ötösnek szavazott bizalmat a székesfehérváriakkal szembeni összecsapáson.

A találatok sorát Neuwirth triplája nyitotta, ám ezt követően két és fél percig csak pontatlan kísérleteket láthatott az Oláh Gábor utcai publikum. A vendégek első egységét Zarko Duric tette fel a táblára büntetőből, de Hőgye egy gyönyörű zsákolással azonnal válaszolt, majd Flasár dupláját követően időt is kért a vendégek mestere, Vladimir Krstic. A megszakításnak viszont nem volt foganatja, lévén Flasár és Neuwirth újabb kosarainak köszönhetően a periódus közepére kétszámjegyűre hízott a hajdúsági fór (12-1). Ha nincs Durics, korán tetemes távolság alakulhatott volna ki, azonban a Fejér-vármegyeiek magasembere nem csupán tartotta a lelket övéiben, de öt pontra fel is hozta őket. Hamarosan Szabó Zsolt is villant, míg a hajdúságiak teljesítménye a kirobbanó rajt után kissé visszaesett, ezáltal a szünetre kéttámadásnyira olvadt a differencia (20-16).

A pihenő után Neuwirth harmadik és negyedik bombáját is a helyére tette, így tartotta előnyét a DEAC. Kisvártatva a padról beszálló Várszegi Ádám is bekapcsolódott a termelésbe két távolival, s mikor Czermann Patrik értékesítette ziccerét, ismét tízzel vezettek a hazaiak (34-24). A cívisvárosi dobóformát legkevésbé sem érhette kritika, Flasár is bedobta a maga hármasát, valamint Kovács és Hőgye is remekelt, a félidő hajrájára már a húszat is meghaladta a különbség (48-27). A kiváló időszakra Kovács Ákos látványos zsákolása tette fel a koronát, a fekete-fehérek megnyugtató, huszonnégy pontos fór birtokában vonulhattak az öltözőbe (54-30).

A játékot mindkét gárda kissé dekoncentráltan folytatta, csendesen csordogáltak az események. Egy hajszálnyival a DKKA volt élesebb, de ez az állást érdemben nem befolyásolta. A harmadik etap derekán aztán újfent a házigazda kezébe került az irányítás – ebben nagy szerepe volt az elől-hátul kitűnően teljesítő Hőgyének, illetve a tűpontosan tüzelő Várszeginek. A vendéglátók ezt a szakaszt is behúzták, ezzel a negyedik negyed gyakorlatilag formalitássá avanzsált (75-47).

A záró felvonásra valóban kevés említésre méltó történés maradt, de azt mindenképp érdemes kiemelni, hogy Hőgye Patrik megszerezte a tripla-duplájához hiányzó gólpasszokat és lepattanókat, 12 ponttal, 11 lepattanóval és 10 asszisztal fejezte be a partit. A DEAC könnyed diadalt aratott, így egy lépéssel közelebb jutott ahhoz, hogy a rájátszást pályaelőnyből indíthassa.

DEAC U23 – Dávid Kornél KA: 87-63 (20-16, 34-14, 21-17, 12-16)

DEAC: Varga S. 5/3, Hőgye 12, Neuwirth 13/12, Kovács Á. 14, Flasár 12/3

Cserék: Várszegi 19/15, Hegedüs 4, Czermann 8

Vezetőedző: Kovács Imre

Kovács Imre: Szeretném megköszönni Pethő Ákos munkáját, aki kitűnő alapokat lerakva adta át az együttest. Jó ritmusban kezdtünk, de az összességében sima győzelem ellenére is úgy gondolom, hogy több volt bennünk. A második negyedben eldöntöttük a meccset, de a fordulás után kiengedtünk, ezzel nem vagyok elégedett.