
Fotó:deac.hu
Mindkét félidőben más összeállításban küldte pályára csapatát Sáfár László, így minden játékos megkaphatta a megfelelő terhelést a felkészülés második hetének végén. Góljainkat Ibrahima Sidibe (2) és Karikás Krisztián szerezték.
Az előző szezonban is alapembernek számító Karikás mondta el gondolatait a találkozóról -Jelenleg nincs még kialakítva a végleges keretünk, így sok próbajátékossal vágtunk neki ennek a mérkőzésnek. A hangsúly a terhelésünkön volt, amit úgy gondolom maximálisan megkaptunk a két félidő alatt. Mindkét együttesnél látszódott, hogy a felkészülés elején jár, így az eredmény abszolút másodlagos volt. Úgy gondolom, hogy a célunkat elértük a Sényő elleni meccsen. A gólomnak örülök és remélem, hogy a következő szezonban is sok góllal és gólpasszal tudom majd segíteni a DEAC-ot.




