A DEAC nyerte a városi derbit

A második félidőben az egyetemisták fölénye eredményességgel párosult, lehetőségeikből hármat gólra váltva győzték le a kis Lokit.

0

20211031_141747-300x150 A DEAC nyerte a városi derbit

A harmadosztály 15. fordulójában városi derbit rendeztek vasárnap, melynek keretében a DEAC és a kis Loki mérte össze az erejét az Egyetemi Sporttelepen. Mindkét csapat számára kiemelt fontossággal bírt az összecsapás, míg az egyetemisták a dobogós helyüket akarták megtartani, addig a piros-fehérek szerettek volna zárkózni a középmezőnyhöz. A két csapat jól ismeri egymást, ugyanis sok játékos megfordult mindkét gárdában, a DEAC-nál jelenleg is vannak olyan labdarúgók, akiket a DVSC adott kölcsön.

Hazai helyzettel kezdődött a mérkőzés, a 4. percben Virág lőtt az oldalhálóba, egy beadást követően, majd Bereczki eresztett el egy életerős löketet, ám a labda a kapu előtt keresztben zúgott el. Az egyetemisták vették át a játék irányítását, próbáltak nyomást gyakorolni a lokistákra, akik igyekeztek lezárni a területeket, labdaszerzés után gyors kontrákat vezetni. A 9. percben mégis a piros-fehérek előtt adódott hatalmas lehetőség: Baranyai egy labdaszerzést követően már csak a kapussal állt szemben, ám a helyett, hogy lőtt volna cselezni próbált, de Tóth Dániel lábában elakadt a labda. A folytatásban is a fekete-fehérek játszottak fölényben, ám a DVSC-s fiatalok alaposan megszervezték védekezésüket, így a támadások elhaltak a vendégek tizenhatosánál. A 20. percben Tochukwu fordult le védőjéről, majd lőtt kapura, Ecsegi azonban a léc fölé tornázta a sistergős bombát. Inkább a küzdelem dominált a pályán, mint a látványos játék, időnként sok hibát vétettek a csapatok, a kapuk nem kerültek veszélybe. Látszott, Szűcs János tökéletesen készítette fel csapatát a DEAC-ból, fiai pedig betartották az utasításait. A 30. percben Balla, egy szép kényszerítőt követően bevette ugyan Tóth kapuját, ám a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot. Nem sokra rá Bereczki lábában volt az vezető gól: egy az egyben vitte kapura a labdát, 15 méterről leadott lövése viszont csúnyán fölé szállt. A félidőből hátralévő időben már nem történt említésre méltó esemény, gólt nem láthattak az Egyetemi Sporttelepre kilátogató nézők 45 percnyi játékot követően.

Negyedóra pauza után folytatódott a mérkőzés, újabb cserét egyik oldalon sem láthattunk, a szakvezetők változatlan felállásban küldték pályára csapatukat a második félidőre. Tochukwu fejessel indult a játékrész, Ecseginek azonban nem okozott gondot lehúznia a labdát. Ismét a DEAC előtt adódott lehetőség, Bereczki lapos beadásáról Al-Sheraji csak centikkel maradt le. Az 50, percben ismét Bereczki volt a főszereplő, 18 méterről elvégzett szabadrúgása adott munkát Ecseginek, ám a kis Loki hálóőre vetődve hárította a bal alsóba tartó lövést. Továbbra is az egyetemisták fölénye volt jellemző, de a piros-fehér kontrák magukban hordozták a veszélyt. Az 57. percben góllá érett a DEAC fölénye: Spitzmüller ugratta ki Székelyt, aki a kifutó kapus mellett okosan ellőtte a labdát (1-0). Három minutum elteltével Székely akár duplázhatott volna, a tizenhatos vonaláról leadott lövése azonban a felső léc fölött hagyta el a játékteret. Nyomtak a hazaiak, próbálták bevinni a második találatot, kihasználva, hogy az ellenfelet kissé megfogta a bekapott gól. Lépéskényszerbe kerültek a vendégek, ahhoz, hogy ledolgozzák hátrányukat, feljebb kellett lépniük, ezzel kinyíltak hátul, amit ki is használt a DEAC a 73. percben: Szujó fejelte haza röviden a labdát, melyre Tochokwu csapott le és a kifutó Ecsegi mellett a hosszúba gurította a játékszert (2-0). Ezzel eldőlni látszott a mérkőzés, bár még sok idő volt hátra, de a piros-fehérek nem tudtak helyzetbe kerülni. A 84. percben Gyönyörű próbálkozott 17-ről, de középre tartó lövését magabiztosan védte Tóth kapus. A lefújás előtti pillanatban Al-Sheraji állította be a végeredményt, miután átlövésből bevette Ecsegi kapuját.

NB-III Keleti csoport 15. forduló

DEAC – DVSC-II: 3-0 (0-0)

DEAC: Tóth D., Sárosi (Szabó K. 89’), Tochukwu, Sándor, Bereczki (Trencsényi 74’), Spitzmüller, Al-Sheraji, Soltész, Jankelic, Virág (Sidibe 74’), Székely (Bidzilya 80’)

Vezetőedző: Sándor Tamás

DVSC-II: Ecsegi, Lénárt, Fábián, Sármány (Kalafat 36’), Baranyai, Gyönyörű, Kenderesi (Talpalló 64’), Balla (Gellén 83’), Kovács G. (Székelyhidi 83’), Sipos, Szujó

Vezetőedző: Szűcs János

Gólszerzők: Székely 57’, Tochukwu 73’, Al-Sheraji 92’

KZT