
Nem akármilyen összecsapást láthatnak azok a szurkolók, akik vasárnap 13 órakor kilátogatnak a Nagyerdei Stadionba. Debrecen két harmadosztályban szereplő gárdája csap össze, derbiről lévén szó, előzetesen jó mérkőzés várható.
A hazai pálya előnyét élvező kis Loki elég hullámzóan teljesít a bajnokságban, de azt is írhatnánk, a várakozások alatt szerepel. Eddig 4 győzelem, 3 döntetlen, 7 vereség a mérlege Szatmári Csaba együttesének, a megszerzett 15 ponttal a táblázat 11. helyét foglalják el. Az előző fordulóban a sereghajtó, pont nélkül álló (11 pontot levontak a csapattól) Ózd otthonában nyertek Damásdiék 6:0-ra. A főpróba tehát jól sikerült, kérdés, vasárnap melyik arcát mutatja a DVSC fiókcsapata.
A DEAC remek szezont tudhat maga mögött, mióta Kondás Elemér nyáron átvette a csapat irányítását, szárnyal az egyetemi gárda. 9 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség és 29 pont áll a csapat neve mögött a táblázaton, ezzel az eredménysorral a második pozíciót foglalják el. A Magyar Kupában is remekül teljesítettek egyetemistáink, két NB-II-es élcsapat közül a Csákvárt búcsúztatták a sorozattól. Az MTK ellen vereséget szenvedtek ugyan, de méltó ellenfelei voltak a másodosztály listavezetőjének. Előző héten esélyt sem adtak Bárányék a DVTK fiókcsapatának, az Egyetemi Sporttelepen magabiztos játékkal 4:0-ra legyőzték a borsodiakat.
A fentebb említett eredmények tükrében a fekete-fehér alakulat tűnik a mérkőzés esélyesének, de egy derbin bármi megtörténhet. Nem az fog dönteni, a csapatok hol állnak a táblázaton, hanem a pillanatnyi forma. A találkozó érdekessége, hogy a DEAC keretében több DVSC játékos található, akik kölcsönben szerepelnek az egyetemi csapatnál. A bajnokság góllövő listáját a piros-fehér nevelésű, de fekete-fehér mezben pályára lépő Bárány Donát vezeti.
Érdemes lesz kilátogatni a vasárnapi derbire, abban biztosak lehetünk, egy nagyon jó mérkőzést láthatunk. Remélhetőleg minél többen lesznek a lelátón és biztatják csapatukat.
NB-III 15. forduló
DVSC-II – DEAC
11.17. 13:00 Nagyerdei Stadion





