A FEB eljárást indított a DVSC-vel szemben is

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) február 8-i ülésén vizsgálta a Fehérvár – DVSC mérkőzés előtt és alatt történteket.

0

safe_image-3-1-300x170 A FEB eljárást indított a DVSC-vel szemben is

“Az NB I hétvégi fordulójában lejátszott MOL Fehérvár FC – DVSC mérkőzéssel kapcsolatban mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárás indult szurkolóiknak a rend megzavarásával kapcsolatos cselekményeiért. A MOL Fehérvár FC esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és az ellenfél szurkolóinak veszélyeztetése, a DVSC esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és tárgy elzárt területre történt bedobása miatt” – olvasható a szövetség honlapján.

Ami továbbra is érthetetlen, a mérkőzés előtti rendbontásért miért a debreceni szurkolókat veszi elő a bizottság, holott annak meg sem kellett volna történnie. Az esetért egyértelműen a rendező klub a felelős! Ha betartják az előírásokat, a vendégszektor mindkét oldalán létesítenek biztonsági zónát, fehérvári drukkerek közel sem kerülhettek volna a DVSC szurkolóihoz.

Az is érthetetlen, hogyan léphettek a pályára a hazai szimpatizánsok, akik a debreceni drapériákat akarták megszerezni. Ilyen a Nagyerdei Stadionban nem fordulhatott volna elő, mivel a rendezők pontosan betartják az előírásokat, hermetikusan elzárják egymástól a hazai és vendégszurkolókat.

Azon pedig, hogy mérkőzés közben megy a verbális csata a két tábor között, nem éppen irodalmi nyelven, túl kellene már lépni. Ha a szövetség megfeszül, akkor sem tud ezen változtatni. Nem ezért járnak kevesen a meccsekre.

Mivel egy korábbi ügyet újra tárgyal a FEB, várható, komoly pénzbírsággal sújtják a DVSC-t.

KZT