A Fradit fogadják a lányok

A 12. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolja a DLA-DEAC U19-es lánycsapata szerdán.

0

dsc_0062_custom_-300x169 A Fradit fogadják a lányok

A Kaposvár elleni idegenbeli fölényes győzelem után jóval nehezebb feladat vár Üveges Katalin tanítványaira, hiszen a hétközi mérkőzésen a második helyen álló és még a bajnoki címre is esélyes Ferencváros ellen lépnek pályára. A zöld-fehér gárda az egyetlen veretlen a mezőnyben, mindössze két döntetlennel rendelkeznek a 14 győzelem mellett. Mind a támadósoruk, mind a védelmük erős, ezt mutatja, csak öt gólt kaptak és 96-ot szereztek. Ellenük fokozatosan érvényes, a maximális koncentrációval, fegyelmezetten, zártan, csapatként kell védekezni és az adódó helyzeteket ki kell használni. A lányok a bajnokság első fordulójában találkoztak a Fradival, akkor 6:0-ra győzött a fővárosi együttes. Most csak akkor van esély a pontszerzésre, ha a legjobbjukat nyújtják lányaink, 100%ot kiadnak magukból, mint ahogy a Győr ellen sikerült, most is egy döntetlen elérhető.

DLA-DEAC – Ferencváros

05.15. 16:00      Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont