
Nem volt egyszerű helyzetben Sándor Csaba, mivel a megyei bajnokságban is ma játszik a kis Loki, erősen meg kellett osztani a csapatát, így húzóemberekről kellett lemondania. De akik pályára léptek, mindent megtettek, hogy győzelemmel fejezzék be a bajnokságot. Bár a Fradi szerezte meg a vezetést, Dobi és Szutor révén csapatunk került előnybe. Sokáig úgy tűnt, meg lesz a győzelem, de a mérkőzés hajráját jobban bírták a vendégek és meg tudták fordítani az eredményt.
A vereség ellenére jól játszottak a srácok, legalább az egy pontra rászolgáltak volna.
Köszönjük a csapatnak az egész éves munkát, a nehézségek ellenére is jól helyt tudtak állni a bajnokságban.
DVSC-DLA – Ferencváros: 2:3 (2:1)
DVSC-DLA: Kosztyu, Tüzes, Pintér, Molnár (Mester 88′), Bencze, Krajcsó, Kóródi, Szutor, Lakatos, Dibi, Sármány (Tomola 81′)
Edző: Sándor Csaba
Gólszerzők: Dobi 25′, Szutor 44′

Sándor Csaba: Izgalmas, végig kiélezett mérkőzésen vagyunk túl. Jól játszottunk, minimum a döntetlenre rászolgáltunk volna, de akár a győzelem is meg lehetett volna. Sajnos a második félidő végére fejben elfáradtunk, ebből adódott két védelmi hiba, amit ki is használt a Fradi. Szerettük volna győzelemmel zárni a bajnokságot, de gratulálok a csapatnak a jó játékhoz.





