A legendák köztünk élnek: Kiss László

Sok nagyszerű labdarúgó kergette a játékszert az utóbbi évtizedekben debreceni színekben. A hetvenes évek igazi Loki sztárja volt riport alanyom, később munkahelyi főnököm is.

0

SZUR-300x185 A legendák köztünk élnek: Kiss LászlóFotó: sportujsagirok.hu

Számtalan történet fűződik hozzá, egyet nem lehet elvenni tőle: a szurkolók közül sokan nem értettek a focihoz. Miatta azonban kimentek a ma már lebontott Vágóhíd utcai stadionba. Cseleivel megbolondította az ellenfél védőit, zrikálását, beszólásait olykor még a hajdani játékvezetők is mosolyogva fogadták. Kiss László ma nyugdíjas újságíróként él Óbudán. A tegeződés barátként és kollégaként is ebben a szituációban megengedett mindkét fél részéről.

Amikor készültem erre a találkozásra, mégegyszer elolvastam önéletrajzi ihletésű könyvedet. Az Úr benézett a Varga utcába című kötet most is felkavart.

Örülök, hogy újra kezedbe vetted, rád fér az európai kultúra.

Biztos voltam benne, hogy így kezded. A focit, arra emlékszel, mikor indítottad?

Hárman voltunk és szerencsére ma is ugyan annyian vagyunk testvérek. A Kiss-trió Debrecenben indította pályafutását anno, DVSC gyerekként. Én voltam a középső srác, de Gyula és Tibi is jól bánt a lasztival, utóbbi bátyám vitte közülünk legtöbbre. Általános iskola után a Tóth Árpádba kerültem. Ide járt akkor Puskás Lajos is. Ő már a nagy csapatban rúgta a gólokat. Lestük minden mozdulatát. Innen kerültem a DEAC-hoz. Nagyon jó kis csapat állt ott össze.

Igaz, hogy a mostani háziorvosod volt a kapusotok?

Így van. László Csaba és Palchuber Karcsi őrizte a hálót. Olyan beszólós társaság volt a mienk. Ma is. Néhány éve kaptam egy kitüntetést újságírói pályafutásom lezárásaként. Az első, aki gratulált László Csaba volt. Azt mondta ilyet csak öreg korban adnak az embernek. De – tette hozzá – Te ezt már megérted. Tudod mit válaszoltam? Ilyen háziorvos mellett ez kész csoda.

’74-ben váltottál. Otthagytad az egyetemistákat, átmentél a Lokiba. Ekkor kezdődött a karriered igazán.

Gottdiener Sanyival együtt távoztunk. Nagyon jó társaságba kerültem újfent. Olyan társakkal játszottam egy csapatban, mint Herczeg Bandi, Bodonyi Béla vagy Dunai Anti. Tőlük sokat kaptam. Hátravont középcsatárként kezdtem, majd irányító lett belőlem. Teleki Gyula edzővel már nélkülem jutottak fel az NB I-be, én elmentem Salgótarjánba.

Azért, mert azt terjesztették rólad, meg a Dunairól, hogy eladtatok meccseket?

Egy sakkozó újságíró pletykálta tele a várost. Ha eladtunk volna bármilyen mérkőzést, gondolod feljutunk?

Nógrádban mégis pályára léptél bunda meccsen.

Nem akartam ott lenni. Neveket nem említenék. Úgy történt, hogy egy Dél-dunántúli, baranyai klubnak kellett egy pont a Salgótarján ellen. Annyit segítségül, hogy akkor volt egy Komló és egy Pécs az első osztályban. Nem a Komlóról van szó. Mondták többen, jó a döntetlen. Húzódoztam, de végül beálltam a sorba. Ne rágd le a körmöd izgalmadban, iksz lett.

Következmény?

Semmi. Utána mi nem kaptunk pénzt, csak az ellenfél, mert nekik kellett az egy pont a végelszámoláshoz. Ma már ilyen nincs.

Nem azért mert vagy harminc nyelvre kell lefordítani a feltételeket?

Ne menjünk bele. A mi időnkben az idegenlégióról akkor esett szó, ha Rejtő könyveket olvastunk.

Újságíró lettél a pályafutásod után. Ott maradtál Tarjánban a Nógrád című lapnál, de mindenképpen Debrecenbe szerettél volna kerülni.

A Naplónál kerestek sport újságírót. Nem jött össze. Talán jobb is így, mert a Népsporthoz mehettem. Aztán következett a Mai Nap, a Blikk, majd sokáig a Magyar Hírlap. Voltam újságíró, rovatvezető és főszerkesztő helyettes is. Egy dologra mindig figyeltem: nálam a pontosság alap követelmény volt.

Erre emlékszem. A legsikeresebb napilap a kilencvenes évek elején az akkori Mai Nap volt. Százezer példányban, délután jelent meg. Reggel kilenckor volt lapzárta. Egyszer, egyetlen alkalommal negyed tízkor adtam le az anyagomat, mire annyit jegyeztél meg: ez nem hetilap. És küldtél faxon száz forintot. Jutalmul.

Ha így történt, jól tettem. Ez az írásod mikor jelenik meg?

Talán holnap.

Figyelni fogom. De ha megint késel, neten küldök, szkennelve egy ezrest. Jutalmul!

W.Gy.