A Rubeola is kipipálva

A DEAC futsalosai a második félidei jó játékuknak köszönhetően itthon tartották a három pontot.

0

43298271_2081861408515160_493412809401434112_n-300x208 A Rubeola is kipipálva

Fotó: Papp Attila

Jól kezdődött a mérkőzés, már a 4. percben megszereztük a vezetést, egy pontrúgást Szentes Bíró értékesített. Kiegyenlített volt ez a játékrész, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni. Már úgy nézett ki, DEAC előnnyel zárul az első 20 perc, de az utolsó pillanatban egy hibát kegyetlenül kihasználtak a vendégek és egyenlítettek.

Szünet után egy harcosabb DEAC jött ki az öltözőből, tökéletes első 10 percet produkáltak, többször is átszaladtak a Rubeolán, helyzetek sorát dolgozták ki és kettőt ezekből értékesítettek. A vendégek próbálkoztak az öt a négy elleni játékkal, de nem tudták kihasználni az emberelőnyt, maradt a két gólos debreceni vezetés.

Egyetemistáink megérdemelten nyerték meg a mérkőzést, a második 20 percben ellenfelük fölé nőttek, gólokat szereztek.

DEAC – Rubeola: 3:1 (1:1)

DEAC: Faragó, Kasuba, Tóth A., Pallai, Varga

Cserék: Dobi, Szentes Bíró, Faragó, Rigó, Rácz, Vékei, Kovács, Esztergomi, Kondás

Edző: Elek Gergő

Gólszerzők: Szentes Bíró 4’, 24’, Kasuba 26’

Elek Gergő: Az első félidő erősen döntetlenszagú volt, mindkét csapatnak hasonló helyzetei voltak, a labdabirtoklásban sem volt különbség. Viszonylag hamar megszereztük a vezetést egy jól kidolgozott pontrúgás után, de már félig az öltözőben voltunk, mikor egy nagy egyéni hibánkat kihasznált az ellenfél és egyenlített az utolsó másodpercben. Fontos volt, hogy tudunk kimenni a második félidőre, nem volt túl jó a hangulat az öltözőben, de meg tudtuk beszélni a srácokkal, a játékkal nincs gond, ezt kell folytatni, előrejátékban viszont kell egy kis plusz. Ez meg is történt a játékrész elején, az első 10 percben domináltunk, jobbak voltunk a Rubeolánál, ekkor nyertük meg a mérkőzést. Sokkal több helyzetünk volt, ebből kettőt gólra is tudtunk váltani. Ellenfelünk áttért az öt a négy elleni felállásra, ezt most nem tudtuk olyan jól levédekezni, mint a BME ellen, de sikerült átvészelnünk. A játékkal alapjában véve elégedett voltam, az első félideivel nem feltétlenül, de a másodikkal maximálisan. Védelmünkkel volt egy kis probléma a mérkőzés elején, de tudtuk korrigálni, egy játékos kvalitását mutatja, hiába kezd rosszabbul egy mérkőzést, menet közben fel tud javulni, mi képesek voltunk erre, folyamatosan fejlődtünk a mérkőzés közben és ez óriási pozitívum. Egy nagyon eredményes hetet zártunk, bár lehet, nem lesz teljes, mivel a BME megóvta a hétfői mérkőzésünket. Várjuk a szövetség döntését, marad-e a pályán elért eredmény vagy újra kell játszanunk a találkozót.