Fotó: Ásztai Csaba
Nincs könnyű helyzetben Sándor Tamás, ugyanis sorra dőlnek ki játékosai, sérülések tizedelik a csapatot. Nem kis fejfájást okoz a szakvezetőnek, milyen összeállításban küldje pályára legényeit, támadósorban szint el is fogytak az egyetemisták. Ez visszatükröződik az eredményeken is a vártnál kevesebb pontot gyűjtöttek a fekete-fehérek, melynek okán az 5. helyre csúsztak vissza a táblázaton.
A 19. fordulóban javíthat a DEAC, erre jó esély kínálkozik, ugyanis vasárnap a sereghajtó Békéscsaba fiókcsapatát fogadják. Abban biztosak lehetünk, a viharsarkiak nem fogják olcsón adni a bőrüket, okoztak már meglepetést, a Hatvant és a kis Lokit is legyőzték korábban. Ez intő jel, hogy nem szabad félvállról venni a lilákat. Ha sikerrel veszik az idei utolsó előtti akadályt az egyetemisták, a riválisok párharcai számukra kedvezően alakulnak, zárkózhatnak a dobogón lévő gárdákhoz, az utolsó fordulóban pedig fel is léphetnek rá.
NB III. Keleti csoport 19. forduló
DEAC – Békéscsaba-II
11.27. 13:00 Egyetemi Sporttelep





