A Sportiskola nyerte a derbit

Városi rangadót rendeztek az U17-es bajnokságban hétvégén.

0

40065055_451598135340578_4347461082076413952_n-4-300x200 A Sportiskola nyerte a derbit

Jankovics Sándor együttese már a 10. percben megszerezte a vezetést a jó iramú találkozón, majd szünet után még két helyzetet gólra tudtak váltani és megérdemelten szerezték meg a három pontot.

DSC-SI – DEAC: 3:0 (1:0)

DSC-SI: Aranyi, Prokisch, Arday (Már 73’), Asztalos (Varga 46’), Spitzmüller (Burai 57’), Simon, Zubora, Nemes, Nánási (Nagy D. 67’), Czapp, Szőke

Edző: Jankovics Sándor

DEAC: Kovács D., Szűcs (Áros 54’), Deák, Katona (Orbán 54’), Felföldi (Csernyánszky 70’), Vass, Czakó, Szurdi (Dobos 62’), Kovács M., Kasza, Kristóf

Gólszerzők: Simon 10’, Czapp 50’, Varga 81’

Jankovics Sándor: Nagyon jól futballoztunk az egész mérkőzésen, sikerült ott folytatnunk, ahol előző héten abbahagytuk. Felszabadultan játszottunk, szervezettek, fegyelmezettek voltunk, jól építettük fel támadásainkat, többször megbontottuk ellenfelünk védelmét, mögéjük kerültünk, helyzeteket dolgoztunk ki, hármat sikerült értékesítenünk. A DEAC is jól játszott, de nem értettem a túlzott agresszivitásukat, ami időnként durvaságba csapott át, csak a szerencsének köszönhető, hogy megúsztuk komolyabb sérülés nélkül. Egyébként, ha ez nincs, egy kiváló mérkőzés lehetett volna. A csapat minden dicséretet megérdemel, nagyon akarták ezt a győzelmet és ezért mindent meg is tettek, gratulálok a játékosoknak. Dolgozunk tovább, készülünk a következő mérkőzésre, szeretnénk a Sényő ellen is győzni és megerősíteni helyünket a második helyen.