
Jankovics Sándor tanítványai játszottak támadóbb szellemben, az első félidőben, a DEAC kontrákra rendezkedett be, amiket jól is alkalmaztak. A zárt védekezésnek nem találták ellenszerét a sportiskolások, az egyetemisták minden kísérletet meghiúsítottak. Fordulás után változott a játék képe, a DSC-SI átadta a területet, ezzel kijjebb csalta ellenfelét és már helyzeteket tudtak kialakítani. A változtatás meghozta gyümölcsét, a 79. percben Spitzmüller iramodott meg szélen, beadására jó ütemben érkezett Zubora és fejjel a hálóba juttatta a labdát. A találkozó viszont csak a hosszabbításban dőlt végleg el, a 92 percben Czapp remekül eltalált szabadrúgásával megszerezte a Sportiskola második gólját.
Egy igazán jó, színvonalas mérkőzést, igazi rangadót játszott egymás ellen a két csapat, a második félidei változtatásnak köszönhetően a Sportiskola örülhetett a három pontnak a lefújás után.
DEAC – DSC-SI: 0:2 (0:0)
DEAC: Kovács D., Felföldi, Katona (Molnár 87’), Deák, Kemecsei (Csernyánszky 87’), Vass, Szűcs, Kristóf, Kovács M. (Vécsei 59’), Kasza, Szurdi (Puskás 72’)
DSC-SI: Aranyi, Prokisch, Asztalos, Burai (Arday 46’), Nagy D. (Nánási 46’), Spitzmüller, Zubora, Nemes, Varga, Czapp, Szőke (Komlósi 82’)
Edző: Jankovics Sándor
Gólszerzők: Zubora 79’, Czapp 92’
Kiállítva: Deák 75’
Jankovics Sándor: Egy nagyon jó iramú, izgalmas mérkőzést játszottunk, igazi rangadó volt ez a találkozó. Tudtuk, nehéz dolgunk lesz, ez be is bizonyosodott a 90 perc során, a DEAC jól felkészült erre a mérkőzésre, okosan, jó taktikával játszottak. Nagy lendülettel kezdtünk, próbáltunk támadásokat vezetni, de ellenfelünk zártan, fegyelmezetten védekezett, nem tudtuk megbontani a védelmüket. Viszont hátul kinyíltunk, a DEAC pedig többször is megkontrázott bennünket. A szünetben cseréltem, két gyors játékost küldtem a pályára, kicsit visszáb álltunk, ezzel kijjebb jöttek a hazaiak, már mögéjük tudtunk kerülni, több helyzetet kidolgoztunk, amikből kettőt sikerült értékesítenünk. Ha kicsit higgadtabbak vagyunk a befejezéseknél, nagyobb arányban is győzhettünk volna. Gratulálok a csapatnak, végig hittek abban, hogy megnyerhetik a mérkőzést, de a DEAC-nak is jár a gratuláció, a jó játékukért.





