A színpadon és futás közben is repül, mint a madár

Az ember akkor is teljes szívből élvezi azt, ha valaki nagyon erős pozitív energiákat sugároz felé, és emeli a végtelenségig, ha épp nincs mélyen. A tönk szélén ülve viszont hatalmas energiahiányt pótolhat egy olyan beszélgetőpartner, aki elrepít magával. Ilyen volt legutóbbi interjúalanyom, a színésznő, az áldott deszkák és a futás bolondja, Varga Klári. Az írásban alkalmazott tegeződésért elnézést olvasóinktól, de az első pillantásra nyilvánvaló volt, hogy Klárival nem lehet magázódni. Jöjjön az interjú a színésznővel, aki „bolondja” a futásnak.

0

16938505_1266224926786817_1400978809866492638_n-300x175 A színpadon és futás közben is repül, mint a madár

Mielőtt rátérnénk a színház mellett egy másik szerelmedre, a futásra, oszd meg velünk, min dolgozol éppen?

A COVID-karantén alatt a Magyar Művészeti Akadémia kiírt egy pályázatot, amelyet megnyertem, és Adorján Beáta dramaturggal közösen írtunk Szent Margit éltéről egy történetet, Oldás-Áldás címmel. Amelyet december 13-án játszom a Szent József Gimnáziumban, illetve már előadtam nemrég Budapesten a Szent Imre Gimnáziumban. Korábban bemutattuk a Baltazár Színházban, de itt előadtuk a MagdaFeszten is. Azért mondom többes számban, mert természetesen nem egyedül hoztam létre, hanem Katona Gábor koreográfussal és Adorján Beáta dramaturggal. De egyébként csak magam vagyok a színpadon. Egy megszállott biológus nő – aki egy megszállott futó is egyben – szemén keresztül láttatom a történetet. Úgy is érkezem a színpadra, hogy csak futok, és futok, és futok…S közben mondom, mi minden jár az agyamban, s ez miért fontos, és ebből bomlik ki aztán több történet.

Ez volt az első darab, aminek írásában részt vettél?

Igen, bár régóta foglalkoztatnak a női sorsok.  Van egy estünk Edith Piafról, melyet Rusz Milán írt, végigéneklem a legszebb dalait és elmesélem a művésznő történetét. Készítettünk Karády Katalinról is egy produkciót, ahogyan Kovács Apollóniáról, vagy feldolgoztuk Goerges Sand, az írónő életét, vagy a szobrásznő, Camille Claudelét is. Utóbbi Auguste Rodin-nek volt a szerelme, és őrültek házában halt meg. Egészen különleges női sorsok találnak meg újra és újra. Valahogy ez is úgy volt, hogy nem akartam belebonyolódni Szent Margit témájába, hiszen elég kevés, de viszonylag egysíkú ismereteink vannak róla. Az, hogy milyen szabad szellemű egyéniség volt, mennyire bátor volt, s miként ment a hatalom ellen, s mennyire elhivatott volt tűzön-vízen át, az nem nagyon ismert. Emellett a számomra nagyon fontos mű mellett játsszuk tovább a Piafot, a Karádyt, itt elkezdtük próbálni a Kaméliás hölgyet Sardar Tagirovsky rendezésében, ezt januárban folytatjuk és bemutatjuk. Emellett két újabb darabon is dolgozni kezdünk, de amíg nincs kiírva a szereposztás, mindez titok. Közben forgattam is. Most egy háromsávos looperrel barátkozom éppen, ugyanis az Oldás-Áldás című darabban azzal dolgozom élőben. Tehát nagy fákba vágom a fejszémet folyamatosan.

01_24-300x163 A színpadon és futás közben is repül, mint a madár

Honnan adódik mindehhez ez a sok energia?

A futásból. Ez meggyőződésem. Volt egy nagyon komoly szakmai krízisem, 30 éves korom körül. Addig én meg sem mozdultam, maximum egy kicsit biciklizgettem, de amíg fiatalabb voltam, eszembe nem jutott rendszeresen sportolni. Ez a bizonyos válság volt az, ami elindított engem egy úton. S onnantól, hogy az első 500 métert lefutottam, ott a lelki gödör alján, tudtam, hogy azt kell megtennem, amiről azt gondolom, képtelen vagyok rá. Gimnáziumban szinte elájultam akár egy kilométer megtétele után is, úgyhogy ahhoz fogtam, ami számomra a legnehezebb. Arra gondoltam, ha ezt meg tudom ugrani, ha magamat le tudom győzni, akkor ez lesz a kiutam. Olyan távlatokat nyit ez a fajta önismereti próba, hogy hihetetlen! Odáig fajult a dolog, hogy törzsfutó lettem, ez azt jelenti, hogy mindenféle maratont, félmaratont teljesítettem már. Olyat kell tennünk, amire azt hisszük, nem tudjuk megcsinálni. Mert akkor az ember rájön, hogy dehogynem! Sokkal többre képes, mint amennyit hisz magáról. Nagyon belevágtam hát, de azt hittem, úristen, ezt biztos meg fogom unni, és de rossz lesz, ha már nem futok tovább. S nem, hogy nem untam meg, hanem elemi szükségletem lett. Az a nap, amikor legalább 5-6-7 kilométert nem futok, az semmit nem ér, elvitte a cica! Nekem az vált be, hogy reggelente, minden más tennivaló előtt, éhgyomorra futok. Tehát fölkelsz, megmosakszol, fölhúzod a futócipőt és kivágod magad a terepre. Később, napközben már nem tudom betuszkolni a programok közé, mert visz a sodrás.

Mennyire jellemző a színészek körében a rendszeres sportolás? Hiszen a művészeket bohémeknek, az életet nagykanállal evőknek ismeri a felszínes gondolkodás.

Azt látom, egyre inkább odafigyelnek a mozgásra. Sőt, úgy vélem, ez a COVID-os karanténhelyzet olyan kapukat nyitott meg bennük, s magukban úgy keresgéltek, olyan szemszögekből nézték a dolgokat, amely más fénytörésben mutatja meg a körülöttünk zajló világot. Egyre inkább azt keresgéli mindenki, hogy hol van az a valódi mag, amely ő maga. Hogyan tudja azt kibányászni, felszínre hozni, hogy az működtesse. Azokhoz az álmainkhoz, amelyek gyerekkorunkban vittek előre, mint a szél, mindenki ahhoz szeretne visszatalálni. Amikor az ember visszatér a gyermeki saját magához, ahol felhőtlen minden, s nincs, ami lehúzzon. S ahol minden egyértelmű, erős, és csak az őszinte vágyaid dominálnak. Nem visznek el érdekek, megfelelési kényszerek, csak az igazi vágyaid, amelyek magától értetődően felfénylenek. Tudod, reggelente ez a gyerek fut ki belőlem, és olyan jó, hogy azt hagyom szabadjára! Nem vagyok híres, se gazdag, se semmi, de szabad vagyok.  Boldog vagyok már reggel.

Talán ez a legnagyobb kincs: a szabadság, a boldogság. Gondolom, ez a fittség, és ez a szabadság a színpadon is visszaköszön.

Én azóta másképpen fogalmazok. Teljesen másféle energetikával dolgozom, vagy keresek értéket, amióta futok. Az én hivatásom, a színházi munka eléggé bonyolult, összetett és különös dolog. Kifejező a neve: szín-ész. Nagy szükség van az eszedre, a szívedre, a fizikumra egyaránt. Amennyiben valami olyannak akarsz a metaforája lenni a színpadon, ami több, amire érdemes talán figyelni. Nagyon átfogalmazott a futás, kívülről is, de belülről még inkább. S ami ebben a legszebb, hogy mindennap újrakezded. Akármilyen nehéz, mert sokszor nagyon nehéz. Nem arról van szó, hogy olyan mámoros fölkelni reggel fél hétkor, és kifutni a ködbe, az esőbe, a sötétbe, a hidegbe. Nem, ez kegyetlen, kínkeserves. De aztán amikor visszaérek a futásból, azt az örömet, azt a felszabadultságot, azt a repülést semmiért nem adnám.

Ha most szeretnék elkezdeni sportolni, de nem tudom, mely válfaját űzzem, mivel győznél meg, hogy a futást válasszam?

Azzal, hogy egyből úgy megnöveli az oxigénszintedet, amitől olyan gondolatok jutnak eszedbe, olyan tisztán látsz át helyzeteket, s olyan pontosan, ahogyan egyébként nagyon ritkán. Ahogyan tele lesz a véred oxigénnel, az agyadba is több jut, s gyorsabban kapcsolnak az idegpályák. Arról nem beszélve, mennyire stresszoldó a futás. Ezt az Oldás-Áldás című darabban el is mondom. Én rejtőzködő ember vagyok, nem nagyon konfrontálódom, emiatt rengeteg feszültség felgyülemlett bennem az évek alatt. Mindig rendes, jó és tisztelettudó akartam lenni, és sok mindent elfojtottam magamban. Uh, hogy én mit harcolok meg ezek alatt a futások alatt, mik szabadulnak fel bennem, amelyekről egyébként nem volt tudomásom, és elfojtottam! Olyanokat mondok futás közben magamban, amelyekre hallom a választ, és arra replikázom… Nem vagyok bolond, de akkor meg tudom vívni, meg tudom élni azokat a pillanatokat, dühöket, fájdalmakat, és újra átélem az örömöket is, amelyek napközben érnek. Érzem, szabad vagyok, és szabadon ki merem adni magamból az érzéseimet.

DSC_0041-300x174 A színpadon és futás közben is repül, mint a madár

Látom, nálad is kulcsszó a szabadság.

Abszolút. Különben hogyan repülsz? Csak szabadon lehet, mint a madár. Ha le vagy béklyózva, súlyozva, ha be vagy zárva egy ketrecbe, nem tudsz szárnyalni. A lélek pedig repülni akar, ez az elemi lényege. A legfontosabb vetülete. Minden lélek repülni akar.

Annak idején ez a repülni vágyás vitt a színészi pályára?

Nem is tudom, mert közben nagyon rejtőzködő ember vagyok… Apám színész volt. Furcsa, hogy csak később jöttem rá, mennyi minden meghatároz, amit tőle kaptam, ami benne nagyon erős volt, ami benne nagyon szép volt. Van egy ikertestvérem, Varga Zsuzsa, a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. Kicsikora óta színész akart lenni, ezért akkor én természetesen nem, nyilván dacoltam. Kérdezték tőle, mi leszel, mondta, színész, erre én rávágtam akkor, én meg orvos. Aztán gimnáziumban rájöttem, annyira nem vagyok sem kémiából, sem fizikából olyan szinten, amilyet megkívánna ez a pálya, így lemondtam az egészről. Azt elengedtem, és sodródtam. Tizenhét éves voltam, amikor a Pinceszínházban meghirdettek egy rendezői tanfolyamot, mivel a színésztanfolyamról lecsúsztam, jobb híján a rendezőire jelentkeztem. Onnantól kezdve rendeztem. Kitaláltam egy színdarabot, az volt a címe, hogy Pokoljárás. Egy férfiról szólt, aki valahogyan lekerült a pokolba, s ott végig a szerelmét kereste. Különböző bugyrokban megtalálta és újra elvesztette. A végén persze, találkoztak. Ez egy táncjáték volt, ne kérdezd, hogy miért tánc. Valamiért úgy éreztem, ezt mozgásban tudom legjobban megvalósítani. Volt egy rendező barátunk, akinek kiesett a főszereplője Ionesco Elefántemberéből. Abban volt egy szerep, a színésznő. Mondta, hogy Klári, légy szíves, ugorj be helyette, hogy le tudjunk vizsgázni. Eltöltöttünk ezzel nagyjából egy hónapot, ez idő alatt, illetve az előadás 15-20 percében, amíg eljátszottuk azt a három jelenetet, megéreztem, mintha egy üvegbúra lezárt volna. Ott voltam a legszebb valamiben, megszűnt a tér, megszűnt az idő, megszűnt minden. Egy másik ember voltam, egy másik sorsban, éreztem, hogy ennél jobb nem történhet velem. Onnantól kezdve nem tudtam mit csinálni. Az egy mágikus pillanat volt, még most is érzem azokat a fényeket, az illatát a színpadnak.

DSC_0478-200x300 A színpadon és futás közben is repül, mint a madár

Mindig egyedül futsz, vagy szoktál valakivel nekilódulni?

Szigorúan egyedül. Versenyeken is, mindig. Kocogni lehet valakivel, de futni mindenki csak a saját tempójában tud. Nincsen együtt futás, csak a saját lába szerint haladhat mindenki.

Menyire vagy “fotelszurkoló”, szoktad követni a világ sportját a televízióban?

Mániákus sportközvetítés követő vagyok. Érdekes módon, a saját műfajom, a hosszú távfutás tévében annyira nem köt le. De például az atlétika egyéb válfajai nagyon megragadnak. Vagy a vízilabda… csak ott halálra izgulom magam. Nem is értem a pólósok családtagjait, közeli ismerőseit, hogyan bírják ki épp idegrendszerrel!

Vannak kedvenc csapataid, sportágtól függetlenül?

Én a rendkívüli személyiségekért rajongok. Kedvenc? Benedek Tibor… Mellette vannak vívásban favoritjaim, akikre felnézek. Majd’ harmincszor néztem vissza Szilágyi Áron meccseit. De nagyon szeretem Kapás Boglárkát is. Fantasztikus sportolóink vannak! Csodálatos emberi nagyságok. De valahogy Benedek Tibor… tudom, hogy mindenki számára legenda. Ő egy igazi hérosz. A hősök ilyenek, mint ő. S mekkora dolgot vitt véghez utolsó energiáit mozgósítva a halála előtt! Olyan generációt indított útjára, amelynek tagjai úgy viszik tovább azt az értéket, ami felbecsülhetetlen. Benedek felettünk lobog, örök lánggal ég, és itt van bennünk. Olyan világítótorony, amely mindig ott lesz, míg világ a világ.

Mennyire függ össze nálad a rendszeres mozgással a megfelelő táplálkozás?

Abban lehetnék sokkal tudatosabb. Gyakran kihagyom az ebédet, elfelejtek enni. De ahogy mennek az évek, egyre inkább a zöldségek pártján állok. Azt érzem, abból annyi energiát nyerek, sokkal többet, mintha bármi mást ennék. Mindenfajta elkészítési módon jöhet, levesben, párolva, sütve, grillezve. Tehát zöldségimádó lettem. Persze, fogyasztok húst, de amire igazán szükségem van, az a víz, és a zöldségek. Emellett a gyümölcsök, bár azok nem is annyira nagy kedvenceim, bár a citrusfélék nagyon jólesnek. De mondjuk a répát, mint a nyuszi, úgy eszem.

A futásról tehát elmondhatod, hogy “ezt egy életen át kell játszani”.

Remélem, egy erdőben, futás közben fogok meghalni. Ezért imádkozom, hogy ez majd így történjen, amikor eljön az ideje. Ennél szebbet, jobbat nem tudok elképzelni erre a pillanatra. De amíg moccani bírok, futok. Igyekszem úgy figyelni az ízületeimre, a porcokra, az ínszalagokra, hogy minél tovább bírják a futást. Ehhez rendszeresebben és tudatosabban nyújtok most már, ez ma már elengedhetetlen. Bízom a természetes kocsonyásító anyagokban, legyen az húsleves, kocsonya. Remélem, még sokáig bírom a tempót!

M.D.

Fotók: Magánarchívum/Derencsényi István