A védekezés csak 45 percig működött tökéletesen

A DLA U19-es csapata pont nélkül zárt a 23. fordulóban.

0

u19-2-300x240 A védekezés csak 45 percig működött tökéletesen

Azt előzetesen tudni lehetett, nem vár könnyű mérkőzés Sándor Csaba együttesére. A bajnoki címre nagy eséllyel pályázó szombathelyiek ellen bravúr kellett volna a pontszerzéshez.

Az első 45 percben remekül oldották meg a játék védekező részét Lakatosék, a vendégek támadásai sorra elakadtak. Viszont kontrákból sikerült többször eljutni a szombathelyi kapuig, de igazi nagy helyzetet nem sikerült kidolgozni. Már úgy nézett ki, gól nélkül ér véget a játékrész, azonban átlövésből az utolsó percben megszerezte a vezetést az Illés.

Fordulás után az addig jól működő védekezésbe hibák csúsztak, többször átjátszották a hátsó alakzatot és ezekből növelte előnyét a vasi gárda. Volt egy jó debreceni periódus, amikor több lehetőség volt a gólszerzésre, de csak szépíteni tudtak Dobiék. Az utolsó percben még egyszer betalált az Illés, ezzel beállították az 1:4-es végeredményt.

DVSC-DLA – Illés Akadémia: 1:4 (0:1)

DVSC-DLA: Kovács, Molnár, Lakatos, Gálfi, Mezei, Bencze, Szutor, Krajcsó (Tüzes 72’), Dobi, Soltész, Bárány

Edző: Sándor Csaba

Gólszerző: Dobi 74’

Dobi_Gergo-205x300 A védekezés csak 45 percig működött tökéletesen

Sandor_Csaba_k-3 A védekezés csak 45 percig működött tökéletesen Sándor Csaba: Az első félidőben a védekezéssel nem volt semmi problémánk, jól zártuk a területeket. Ellenfelünk az utolsó percben csak átlövésből tudott gólt szerezni, más helyzete ebben a játékrészben nem volt. Mi kontrákkal próbálkoztunk, jobban kellett volna érkezni belül a beadásokra, akkor eredményesek lettünk volna. A második félidő elején az Illés több helyzetet dolgozott ki, mi hibáztunk védekezésben, nem vettük fel az embereket, különösen a jobboldalunk hibázott sokat. Ezeket a szombathelyiek ki is tudták használni, háromszor betaláltak a kapunkba. Sikerült szépítenünk, majd volt egy vitatott eset, de a bíró nem adott büntetőt. Volt egy 20 perc, amikor szorosabbá tehettük volna az eredményt, de azt kell mondjam, az Illés teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.