Fotó: Égerházi Péter
Nehézségekkel teli, mégis sikeres szezonon vannak túl a Debreceni Labdarúgó Akadémia csapatai, a pandémia ellenére minden bajnokság lezárult, s dobogós helyezésekből sem volt hiány. Az U14-esek bajnoki címe mellett az U12-es, az U13-as, valamint az U15-ös korosztály egyaránt bronzéremmel zárta az idényt, s az idősebbek is alaposan kitettek magukért. A labdarúgás csapatsportág, ám ezúttal egyéni díjak átadására került sor, a jók között a legjobbak kijelölése pedig sosem könnyű dolog.
A döntés azonban megszületett, a Debreceni Sportélet pedig kedd délután átnyújtotta a serlegeket a szezon legjobb játékosainak. A díjátadásban illusztris vendégek segítettek munkatársainknak, a DVSC elnöke, Szabó Péter, a sportigazgató Tőzsér Dániel, valamint a DLA szakmai igazgatója, Herczeg András mellett Bernáth Csaba és Bódi Ádám is megtisztelte jelenlétével a rangos eseményt. Az egyes korosztályok legjobbjain túl két különdíj is átadásra került, a legjobb kapusnak az U15-ösök hálóőrét, Engedi Márkot, míg a legjobb edzőnek az U14-esek trénerét, Kolozsi Gergőt választották. A szakember a Garamvölgyi Lajos Vándordíjat vehette át a legenda fiától, az akadémián edzősködő Pétertől.
Íme, a díjazottak listája:
A szezon legjobb játékosai:
U6: Pelles Zétény
U7: Lisztes Marcell
U8: Sörlei Regő
U9: Nagy Zsombor
U10: Czencz Milán
U11: Hermann Dávid
U12: Varga Zsolt
U13: Krizsán Zoárd
U14: Komlósi András
U15: Kohut Máté
U16: Horváth Zalán
U17: Hegedűs Tamás
U19: Balla Mátyás
A szezon legjobb kapusa: Engedi Márk
Garamvölgyi Lajos Vándordíj: Kolozsi Gergő
P.G.




