Fotó:debka.hu
Az 5-ös posztra szerződtetett 29 éves amerikai az Ohio State egyetemen végzett, majd megfordult a Golden State Warriors, a Portland Trail Blazers és a Charlotte Hornets nyári ligás csapataiban, sőt utóbbi kettőnél az előszezonban is pályára lépett. Lauderdale több szezont is lehúzott az NBA előszobájának számító G-Ligában, 2012-ben pedig megfordult Európában, a lengyel Turow Zgorzelec együttesében. A center leginkább védekezésben segítette eddigi csapatait, legjobb szezonjában az Idaho Stampede gárdájában közel félóra játékidő alatt, 7.5 pontot, 8.7 lepattanót és 3 blokkot átlagolt.
-A szezon kezdete előtt két kulcsemberünk is kiesett a palánk alól, ami döntően befolyásolja a csapat erősségét. Bár az első három fordulóban a vezetőség maximálisan elégedett a mutatott játékkal, azt be kellett látnunk, hogy a bajnokság végkimenetele szempontjából is fontos mérkőzések előtt muszáj pótolnunk a hiányzókat. Szerettük volna tartani magunkat minél tovább a három légiós felálláshoz, ám októberben már nem nagyon van elérhető magyar a piacon, így kénytelenek voltunk leigazolni a negyedik külföldinket is, ami egyébként még mindig kevésnek számít a magyar bajnokságban. Természetesen továbbra is célunk, hogy az eddig nagyszerűen teljesítő fiatalok minél több játéklehetőséget kapjanak. –mondta Becsky István ügyvezető, majd hozzátette, ahogy eddig is, az igazolásban Berényi Sándor vezetőedzőre bízták a döntést.




