Fotó: Molnár Péter/archív
Az atlétika egyik szépsége, hogy objektív sportág: itt nem számít, hogy milyen lábbal kelt fel a pontozóbíró, vagy éppen kit favorizál, kizárólag a másodpercek és a méterek rangsorolnak. Olykor azonban a számok mögött emberi történetek bújnak meg, amiket nem lehet és nem is szabad figyelmen kívül hagyni egy-egy eredmény kiértékelésekor.
Az észtországi Tallinnban csütörtök óta zajló U20-as Európa-bajnokság első napja tökéletesen alakult debreceni szempontból, miután a DSC-SI mindkét versenyzője, Hodossy-Takács Sámuel és K. Szabó Gabriella egyaránt továbbjutott, előbbi magasugrásban a szombati döntőbe, utóbbi 800 méteren a pénteki elődöntőbe. Gabi ráadásul hatalmas egyéni csúccsal tette mindezt, futamában a második helyen végzett, így volt minek örülni – egyetlen apró, de annál fontosabb részletet leszámítva. A helyszínről érkező hírek és a felvételek tanulsága alapján ugyanis a fiatal tehetség elesett a célban, a szerencsétlen érkezést követően pedig kézsérülést szenvedett.

Ilyen előzmények után tízből kilenc atléta vélhetően már a hazafelé tartó repülőgépen ülne, Perényi Gabriella és K. Szabó Gábor tanítványa azonban összeszedte maradék erőtartalékait, és érdemi bemelegítés nélkül rajthoz állt a péntek délutáni elődöntőben. A fájdalmak extra motivációt adtak a debreceni klasszisnak, aki a második futamba kapott besorolást, ahonnan az első három hely ért automatikus döntőbe jutást, mellettük a két futamból összesen ketten kvalifikáltak idővel. K. Szabó Gabriella végül 2:08.99-es idővel a hatodik helyen végzett, futama erősségét pedig jól mutatja, hogy a negyedik és ötödik lány is bejutott a szombati fináléba, azaz egyetlen pozíció hiányzott a DSC-SI versenyzőjének a csodához. A döntő elúszott, de az erkölcsi győzelem egyértelműen Gabié, aki hatalmas lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, és sérülése ellenére hatalmasat küzdött Tallinnban. Büszkék vagyunk Rád!
Atlétika, U20-as Európa-bajnokság
800 méteres síkfutás, 2. elődöntő
- Svitlana Zhulzhyk (2:05.39, Q)
- Elli Deligianni (2:05.75., Q)
- Valentina Rosamilia (2:06.60, Q)
K. Szabó Gabriella (2:08.99) nem jutott döntőbe.
P.G.




