Az 1:0 lett a sláger a Nagyerdei Stadionban

Szervezett védekezéssel és egy nagyszerű támadásnak köszönhetően sorozatban harmadik találkozóján 1-0-s sikerét aratta a DVSC a keleti rangadón. Ezzel a győzelemmel immáron másodjára győztük le a Diósgyőrt és mindhárom idei szezonban lejátszott hazai találkozón gól nélkül maradt a vendégcsapat.

0

image00003-Medium-300x200 Az 1:0 lett a sláger a Nagyerdei Stadionban

A mérkőzés előtt köszöntötték Varga Kevint és Haris Attilát, hiszen mindketten 50. mérkőzésüket játszották az előző mérkőzésen az NB I–ben, míg Kinyik Ákos ezúttal lett félszázados. A kezdőcsapatban kapott helyet pályafutása során először az első osztályban Zsóri Dániel, aki mellett Szécsi Márk kapott szerepet a támadósorban. Stabilnak tűnő középpályának adott bizalmat Herczeg András, és ezúttal nem volt a kezdőben Varga Kevin.

Rögtön a 2. percben Bódi végzett el szabadrúgást bal oldalról, a veszélyesen csavarodó labdába sikerült is belecsúsztatni, ám az nem sokkal, de elkerülte Antal kapuját. A 11. percig kellett várni az első diósgyőri helyzetre, Juhar veszélyes beadása szállt el keresztbe a kapu előtt. Mintha csak ezt gyakorolnák a miskolciak, két perccel később hasonló volt a helyzet, ezúttal egy lapos beadás gurult el a kapunk előtt keresztbe. Nagyszerű akciót vezettünk végig a 17. percben, Bódi forgatta át kiválóan Harisnak a bal oldalra a labdát, aki Ferenczit ugratta ki, balhátvédünk precíz beadását pedig Szécsi gurította a hálóba (1-0). Két perccel később ismét a vendégek bal oldala volt aktív, az eddig inkább beadásokkal operáló Polgar ezúttal lövésre szánta el magát a 16-os sarkánál, azonban körülbelül egy métert tévedett. A 32. percben bemutatták a vendégek, hogy a jobb oldalon is képesek akciót vezetni, Márkvárt indította Shestakovot, aki végigrobogott a vonal mellett, majd befelé húzva lőtt kissé a kapu mellé. Hat percre rá Bódi zavartalanul vezette az ellenfél kapuja felé a labdát és mivel nem támadták, így lövésre szánta el magát, Antal oldalra ütötte a labdát. Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy az elvárható egy hazai csapattól, több veszélyes lehetőséget kialakítottunk a DVTK kapuja előtt, az első negyedóra vége felé azonban többször elviharzott a vendégcsapat a bal oldalon. Mielőtt ebből nagyobb baj lett volna, megszereztük egy szép akció végén a vezetést. A félidő további részében itt is, ott is alakult ki helyzet, ám igazából nagy bravúrt egyik kapusnak sem kellett bemutatnia.

A második félidő első lehetősége egy Bódi szabadrúgás volt, középpályásunk azonban az oldalhálót találta el mintegy 25 méterről. Egy perccel később szinte ugyanonnan próbálkozott Ferenczi, az ő lövése is veszélyes volt, viszont a kapu fölött szállt el. Záporoztak a Loki lövések, az 53. percben Tőzsér lőtt kapura egy 30 méteres szabadrúgást, ez a kísérlet Antalban halt el. Ezen lövések után viszont egy olyan időszak következett, mikor a borsodiak irányították játékot, több esetben ide-oda pattogott veszélyesen a játékszer a tizenhatosunkon belül. Ezt az időszakot magunk mögött hagyva Ferenczi veszélyeztetett ismét a 70. percben egy kontratámadás végén, Antal azonban kitornázta a léc alá tartó labdát. Hosszú csend következett, teletűzdelve cserékkel, majd a 81. percben Varga Kevin vitt végig egy kontratámadást egyedül, kissé kisodródva lőtt 15 méterről, ám nem talált kaput. A válasz erre pedig egy Márkvárt távoli lövés volt négy perccel később, ám ezt könnyedén hatástalanította Nagy Sándor. Több helyzet már nem alakult ki, így sorozatban harmadik mérkőzését is 1-0-ra nyerte meg a csapat, bizonyítva szervezett védekezését és stabilitását.

Nagyon fontos mérkőzést nyert meg a csapat, amely ezúttal is lelkesen és a végsőkig küzdve harcolt. A védekezés kiválósága mellett a támadójáték akadozott a mérkőzés egyes szakaszaiban, azonban ezt a mérkőzést egy mintaszerű akció döntötte el. A győzelemnek köszönhetően a dobogón töltheti a válogatott mérkőzések miatti szünetet a gárda és egyre inkább úgy tűnik, hogy a nagyon sokat jelentő harmadik helyért fog harcolni két fővárosi együttessel, a Honvéddal és az Újpesttel. Nyolc forduló van hátra a bajnokságból, a szünetet alaposan fel kell használni a felfrissülésre, hiszen március 30-án a bajnokcsapat otthonában, a Vidi arénában lépnek pályára Tőzsérék.

OTP Bank Liga 25. forduló
DVSC-Diósgyőr 1–0 (1-0)
Nagyerdei Stadion, 3600 néző. Vezette: Berke (Vígh-Tarsony, Szalai)
DVSC: Nagy S. – Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Tőzsér – Jovanovic, Haris, Bódi (Varga K., 76.) – Szécsi (Csősz, 81.), Zsóri (Takács, 63.)
Diósgyőr: Antal – Brković, Karan, Polgár – Shestakov, Szabó B. (Mihajlovic, 68.), Márkvárt, Hasani, Juhar (Bárdos, 79.) – Prosser, Vernes (Tajti, 58.)
Gól: 1-0 Szécsi (18.)
Sárga lap: Szatmári (26.), Kinyik (82.), Csősz (92.)