
Annak ellenére, hogy a szezon elején Dunaújvárost sem kerülte el a pandémia, a DEAC jégkorongcsapatának pénteki ellenfele a kezdeti nehézségek óta a mezőnyben a legtöbbször, tizennégy alkalommal jégre tudott lépni. Az Acélbikák teljesítménye azonban nem nevezhető acélosnak, a csapat mindössze hét pontot kapart össze a szezonban, s a rendes játékidőben még nem nyert mérkőzést, ami a korábbi vezetőedző állásába került, helyét ideiglenesen Borbás Gergely vette át. Ezt a rossz szériát igyekeztek megszakítani az újvárosiak pénteken, ám a tabella második helyén álló DEAC otthonában nem számíthattak könnyű mérkőzésre, főként annak ismeretében, hogy David Musial együttese szerdán a Ferencváros otthonában nyert rangadót, így az önbizalomnak nem voltak híján az egyetemisták.
Nagy lendülettel vetettük bele magunkat az összecsapásba, s alig másfél perc pergett le az első harmadból, amikor a vezetést is megszerezte az egyre jobb formába lendülő cseh sorunk, Izacky előkészítése után Jan Dalecky volt eredményes. A folytatásban is inkább a mieink domináltak, elsősorban Novotny és Kulesov volt elemében, de a vendégek hálóőre, Pinczés jól állta a sarat. Nagy fordulatot hozott a játék képében Berta, majd Izacky kiállítása, fél percen át kettős emberelőnyben is támadhattak az Acélbikák, de nem tudtak betalálni, Kovács Bronson két remek lövését is fogta Hetényi. A harmad második felében kissé indiszponáltan, sok hibával játszott a DEAC, Bogesics kapuvasán túl nem adódott nagyobb lehetőség a mieink előtt, de a vendégek sem tudták ráerőltetni akaratukat az egyetemistákra, így nem született újabb találat az első felvonásban.
Az első szünet után kiegyenlített küzdelem folyt a jégen, mindkét csapatnak megvoltak a maga helyzetei, azonban a támadók pontatlanok voltak, a kapusok pedig remek formában védtek. Eseményekben nem szűkölködött a harmad, mindkét hálóőrt alaposan megdolgoztatták, a DEAC a legközelebb Izacky kiugrásánál járt az újabb gólhoz, Pinczés azonban jól zárta a szöget. A túloldalon szinte a semmiből, ám a játék képe alapján nem érdemtelenül született meg az egyenlítő találat, Mazurek a kaput körbekorcsolyázva, fonákkal tálalt Németh Péter elé, aki a bal alsóba lőtte a pakkot. A folytatásban mindkét csapat támadhatott emberelőnyben, s bár többet kísérleteztek az egyetemisták, a helyzetek minősége alapján a Dunaújváros állt közelebb a gólhoz, ám Hetényi Zoltán ezúttal is ihletett formában védett, így döntetlenről folytatódhatott a találkozó.
A végjátékra maradt tehát a döntés, s bár látszott a két keret között lévő minőségbeli különbség, nem lehetett azt állítani, hogy felborult volna a pálya, a fiatal újvárosiak jól tartották magukat, harcosan jégkorongoztak. Dósa kiállítását azonban már nem bírta el a vendégcsapat, Kloz két szép csel után centerezett, Novotny pedig közelről a kapuba vágta a korongot. Hátrányban már nem tudott újítani a Dunaújváros, többnyire az Acélbikák harmadában járattuk a korongot, ellenfelünk pedig az ellentámadásokban reménykedett. Szabálytalan testjáték miatt aztán egy percen belül két debrecenit is a padra küldtek a játékvezetők, ezzel nagy esély kínálkozott az újvárosiak előtt, de Mestyán két próbálkozását is hárította Hetényi, megőrizve ezzel az egygólos debreceni előnyt. Négy perccel a vége előtt aztán Molnár Dávid a kapuvas segítségével megduplázta a fórt, ezzel pedig végérvényesen el is dőltek a lényegi kérdések. A DEAC 3–1-es győzelmet aratott az Acélbikák felett, így lendületben várhatja a jövő héten esedékes erdélyi túrát.
Jégkorong Erste Liga
DEAC – Dunaújvárosi Acélbikák 3–1 (1–0, 0–1, 2–0)
DEAC: Hetényi – Berta, Filbrandt – Kloz (1), Vokla – Kiss R., Sándor F. (1) – Bogesics – Kozma, Molnár D. 1, Szűcs I. – Dalecky 1, Izacky (2), Novotny 1 – Hári N., Kulesov, Pesztunov (1) – Kiss P., Mazzag, Mihalik
Edző: David Musial
Dunaújváros: Pinczés B. – Jakabfy, Mestyán – Kovács B. Z., Nilsson – Hruby, Lencsés – Gebei B.
Dósa, Pihlqvist, Pinczés O. – Pozsár, St. Pierre, Szappanos – Mazurek (1), Németh P. 1, Tamás (1) – Barna, Gebei G., Somogyi N.
Megbízott edző: Borbás Gergely
P.G.





