Az Albát is két vállra fektették a lányok

Esélyt sem adott az Alba Fehérvárnak a DVSC Schaeffler, mely gárda nagyarányú győzelemmel zárta a hétközi bajnokit a Hódosban.

0

399036332_870545221071127_6699663724799402687_n-300x156 Az Albát is két vállra fektették a lányokFotó: DVSC kézilabda/Facebook

Komoly skalpot gyűjtött be Szilágyi Zoltán együttese a BL legutóbbi fordulójában. Mint arról a Debreceni Sportéletben beszámoltunk, otthonában győzték le a német bajnok Bietigheim gárdáját 31-27-re. Szerdán a hazai pontvadászatban várt újabb kihívás a debreceni hölgykoszorúra, mely játéknapon az eddig tíz pontot gyűjtő és 7. helyen álló Alba Fehérvárt fogadták. Szeptember első napján nem okozott gondot a lányoknak a Fehérvár legyőzése, azt a párharcot 31-23-ra nyerték. Kellettek az újabb egységek, hogy ne szakadjon le nagyon a csapat a rivális Mosonmagyaróvártól, amely alakulattól négy pontnyira vannak.

Kihagyott lehetőségekkel indították a mérkőzést a csapatok, az első gólt második támadásból Töpfner jegyezhette és már a házigazdáknál volt az előny. Egy pár perces gólcsendet a vendégek játékosa, Szemes tört meg, majd Utasi révén fordított a Fehérvár, de Töpfner hetesből egalizált. A 6. minutumban Hámori is megzörgette a hálót, ekkor 5-4 állt az eredményjelzőn. A vendégek mestere hamar kikérte első idejét, hogy eligazítsa tanítványait, mely meg is hozta eredményét, egyenlített az Alba. Közeledve a 10. perchez kezdett ellépni a DVSC, egy minutum alatt háromra növelve előnyét (10-7). Grosch Vivien robogott végig a pályán és már négy volt közte, mely különbség maradt az elkövetkező percekben (14-10). Ötre hízhatott volna a debreceni előny, de Töpfner először hibázta el a büntetőt. Mindkét oldalon sok volt a hiba, a pontatlanság, így ismét egy több perces gólcsend következett, majd vendégoldalon Afentaler, a hazain pedig Haggerty vette be a kaput. A 25. minutumban nyílt tovább az olló, miután Jovovic is megzörgette a hálót, 17-12-re módosítva az eredményt. Johansson kiállítása után háromra zárkózott az Alba, de Grosch gólja után négy volt közte. A Loki vezethette az utolsó támadást, de az eredmény már nem változott, 18-14-es állásnál vonultak az öltözőbe a csapatok. Bár 18 gólt szerzett az első félórában a cívisvárosi gárda, ha a lányok pontosabbak, kicsit stabilabb a védekezés, tetemesebb is lehetett volna az előny.

Töpfner találata nyitotta a második félidőt, melyre Afentaler válaszolt, majd Planéta is első találatát jegyezhette és először vezetett öttel a DVSC (20-15). A debreceni átlövő hatra növelhette volna az előnyt, ám lövését hárította Tóth Nikolett, Csernyánszki viszont nem hibázott, kétszer zörgette meg a hálót és héttel ment a Loki, majd Hámori és Töpfner is beköszönt és már nyolccal (24-16). Bartulovic védte Afentaler büntetőjét, majd Csernyánszki ismét duplázott és kilencre növelte az előnyt, ekkor már eldőlni látszott a párharc. A Loki 25-öse ismét betalált, majd Füzi-Tóvizi lövését sem tudta hárítani a vendégek cerberusa, a 41. percben 28-18 állt a táblán. A folytatásban fokozatosan nyílt az olló, a játékrész derekánál már 12-vel ment a Lokomotív. Próbálkoztak a vendégek a hátrány csökkentésén, de sehogy sem tudtak zárkózni, gólra góllal válaszoltak a házigazdák, Haggerty találata után pedig 13 volt közte (35-22). A fehérváriak ekkor már tudták, ezen a napon megszorítani sem tudják a cívisvárosiakat, egy cél lebegett csak a szemük előtt, tízen belülre kerülni. Úgy nézett ki, ezen törekvésüket siker koronázza, ugyanis öt perccel a vége előtt 36-26 volt az állás. De ez csak vágy maradt, mivel a végén ismét 12 volt a különbség, a DVSC nagyon simán, 39-27-re megnyerte a mérkőzést.

Női kézilabda NB I 14. forduló

DVSC Schaeffler – Alba Fehérvár: 39-27 (18-14)