Fotó: Derencsényi István/MVLSZ
Az év első jelentős sporteseményének Debrecen adhat otthont, péntektől vasárnapig a cívisvárosban mérik össze erejüket az öreg kontinens legjobb férfi vízilabdázói. A válogatottak számára kiírt világliga európai selejtezőjének első napján horvát-montenegrói és francia-görög mérkőzést is rendezek, ami pedig számunkra a legfontosabb, a regnáló Európa-bajnok magyar válogatott a legutóbbi világbajnokság aranyérmesével, Olaszországgal találkozik.
„A szokásos olasz csapathoz képest még talán egy még gyorsabb együttes száll vízbe ellenünk, így kulcsfontosságú lehet, hogy sebességben is fel tudjuk venni velük a versenyt – hangsúlyozta Märcz Tamás szövetségi kapitány a csütörtöki edzést követően. – Azt várom a csapatomtól, hogy nagyon pörgősen reagáljon az olaszok játékára, és koncentráltan kezdjen, mert egy ilyen kaliberű ellenfélnek egy pillanatra sem adhatunk lépéselőnyt. Nem kételkedem, hogy ők is nekünk fognak esni, ahogyan az egyébként is lenni minden olasz-magyar mérkőzésen. A centerek kivételével a legerősebb felállásban érkezett Debrecenbe első riválisunk, de bizakodó vagyok, hiszen amit szerettem volna, az elmúlt hetekben begyakoroltuk. A játékosok tudják, hogy mit kell játszaniuk, biztos vagyok benne, hogy nem lesz zűrzavar a fejekben.”
Az elődöntőbe jutásért rendezendő pénteki mérkőzésen újoncot is avathat a magyar válogatott, Vigvári Vendel ugyanis a szűkített, tizenhármas keretben is helyet kapott.
„Gyermekkorom óta arról álmodozom, hogy egyszer a felnőtt válogatottban játszhassak mérkőzéseket, úgyhogy nagyon boldog vagyok, alig várom az első mérkőzést – nyilatkozta Vigvári a vízilabda-válogatott portáljának. – Már évek óta tudatosan készülök, minden edzésen százszázalékosan koncentrálok, s ez így lesz a folytatásban is, szeretném a legjobb tudásom szerint segíteni a csapatot. A Bajnokok Ligájában már játszottam a Brescia ellen, amely az olasz válogatott tengelyét adja, így több klasszist testközelből ismerek, a kapusuk, Marco Del Lungo minden ellenfelet jelentős kihívás elé állít. Nagyon kemény mérkőzésre számítok, de bizonyítani és nyerni szeretnék.”
A világliga európai selejtezőjében nyolc válogatott, a magyar és az olasz mellett Horvátország, Montenegró, Franciaország, Görögország, Spanyolország és Szerbia nemzeti csapata küzd meg egymással. A magyar válogatott pénteki negyeddöntős sikere esetén szombaton a horvát-montenegrói összecsapás győztesével találkozik, míg a helyosztókat vasárnap rendezik a Debreceni Sportuszodában.
P.G.




