Fotó: DEAC Facebook
Abban a tekintetben, hogy NB-II-es csapat ellen játszottatok, mondhatjuk, hogy bravúr a győzelem, de idei szereplésetek tükrében számítani lehetett rá, a siker benne volt a pakliban…
Tudtunk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, de bíztunk abban, sikerül kivívnunk a továbbjutást. A Csákvár jó csapat, jól erősítettek nyáron, leigazolták Dorogról Csatót, Ceglédről Albertet, Budaörsről Tányérost, Nyíregyházáról Darut, akik előző csapataikban meghatározó játékosok voltak. Képzett játékosok vannak a keretükben, sokan a Puskás Akadémiában nevelkedtek. Többféle összeállításban játszottak eddig, még sosem láttam ugyan azzal a kezdővel felállni őket, viszont a mi erősségünk, az állandóság. A mérkőzés előtt voltak nehézségeink, Soltész és Spitzmüller sérülés miatt nem tudták vállalni a játékot, de Szabó és Ramos remekül pótolták őket. Minden tekintetben alaposan felkészültünk a Csákvárból, kielemeztük a játékukat, így ki tudtuk húzni a „méregfogukat”. Tudtuk, két ékkel, három belső védővel játszanak, erre többféle variációval készültünk, ha az egyik nem működött volna, tudunk menet közben változtatni. Szerencsére, amivel kezdtünk, az tökéletesen működött.
Mit kértél a fiúktól a mérkőzés előtt?
Azt kértem, játszunk felszabadultan, legyünk csapat, együtt védekezzünk, együtt támadjunk. Ez volt végül a kulcs, zártak, tömörek voltunk, támadásoknál védőink felzárkóztak, közel voltunk az ellenfélhez. Labdavesztés után viszont hamar visszarendeződtünk, egyben voltunk, ezért nem is tudott a Csákvár megbontani minket.
Szembetűnő volt, stabilan védekeztetek, gyorsak voltak az átmenetek…
Az volt a tervünk, hogy stabilak legyünk, ne tudjanak megbontani minket, labdaszerzések után gyorsan menjünk át támadásba, merjünk játszani. Fegyelmezettek voltunk, jól szűrtük meg a támadásokat, ellenfelünk nem nagyon talált rajtunk fogást, a megszerzett labdák után megpróbáltunk minél hamarabb a kapu elé érni, ezekből tudtunk helyzeteket kidolgozni és gólokat szerezni. Fontos volt, hogy Bárány Dodó jól tartotta meg a labdákat, az egyik legjobb belső védőt, Tányérost le tudta játszani. Komoly fejtörést okozott a védőknek a semlegesítése, gyorsan és erőszakosan futballozott, nem nagyon bírták tartani. Többször került helyzetbe, ehhez természetesen kellettek a társak, akiktől jó átadásokat kapott. Szabados Pisti nagyon jó teljesítményt nyújtott a kapuban, többször mutatott be bravúrt, együtt élt a játékkal. Minden győzelemhez szükség van egy jó kapusteljesítményre, tudni kell hozni a bravúrokat.
Voltak, akik azt gondolták, a hosszabbítást nem fogjátok erővel bírni, de alaposan rácáfoltatok a kétkedőkre…
Fizikálisan rendben vagyunk, egyébként is az a csapat, amely kényszerű cserék után a 102. és a 112.percben gólokat tud szerezni, ráadásul a 118-ban is felér a támadáshoz, annak nem gondolom, hogy kondicionális problémái lennének.
A cserék mindegyike kényszerből történt?
Sidibének meghúzódott a combja, ezért már fél óra után változtatnom kellett, Balogh Krisztián rúgást kapott a vádlijára, ezért nem tudta folytatni a játékot. A rendes játékidő végén Sándor Tamás is kapott egy rúgást, illetve Bíró kicsit eltűnt mezőnyben, azon gondolkoztam, melyikőjüket hozzam le, de Karikás jelezte, nem fogja végigbírni a mérkőzést. Posztokra cseréltem, így nem kellett átszervezni a csapatot, akik pályára léptek, jól szálltak be a mérkőzésbe, teljesítményükkel hozzájárultak a sikerhez.
Komoly helyzetek maradtak ki a rendes játékidőben, Bárány legalább 3-4 alkalommal betalálhatott volna. Nem volt benned félsz, hogy ez visszaüthet?
Természetesen megfordult a fejemben, hiszen ez mindig benne van a mérkőzésben. Tiszaújvárosban is legalább öt gólt szerezhettünk volna az első félidőben, a másodikban is volt lehetőségünk, de kimaradtak a helyzetek. Ez megbosszulta magát, ellenfelünk betalált és meg is nyerték a találkozót. A mostani meccsen a Csákvárnak is voltak lehetőségei, de belül jól védekeztünk, illetve amikor kellett, Szabados jól avatkozott játékba.
Az, hogy a Nagyerdei Stadionban volt a mérkőzés, illetve a TV közvetítette, plusz motivációt jelentett?
Természetesen, hiszen nem sokuknak adatott még meg, hogy a Nagyerdei Stadionban futballozhattak, Máté Petivel együtt nekem is megdobbant a szívem, mikor kimentünk a pályára. A pénteki edzésen kértem is a fiúktól, tegye fel a kezét, aki már játszott itt, nem sok kezet láttam. Azt mondtam a játékosoknak, jó környezetben, TV-s meccsen játszhatunk, mutassák meg, mit is tudnak. Nyugodtan focizzanak, veszteni valója ellenfelünknek van. Mutassák meg ki az a Bárány, Szabó, Kertész, de a régiek is, hogy lehet rájuk számtani.
Ez már az a játék, amit szerettél volna elérni, miután átvetted a csapat irányítását?
Úgy gondolom, igen. Egyébként a kupatalálkozó egyben egy tesztmérkőzés is volt, ami megmutatta, hol is tartunk. A felkészülés során játszottunk NB-II-es csapatokkal, ami azért jó, mert kijönnek a hibák, amiket tudunk orvosolni. Ezen a mérkőzésen kevésszer tudtak minket olyan helyzetbe hozni, hogy meglephessenek minket, nem is tudott 100%-os helyzetet kidolgozni a Csákvár, ellenben nekünk több is volt.
Hét forduló, öt győzelem, egy döntetlen, egy vereség, NB-II-es csapat ellen továbbjutás a kupában. Számítottál ilyen jó kezdésre?
Megmondom őszintén, nem, hiszen többször említettem, nehezen állt össze a csapat. Abban viszont bíztam, hogy az elvégzett munka meghozza a gyümölcsét. A srácok fogékonyak, akarnak dolgozni, lelkesek, meg van bennük az alázat, egymásért, a klubbért küzdenek. A kupatalálkozó is bizonyította, ha tisztességesen felkészülünk, sikert tudunk elérni.
Ez már Kondás Elemér csapata?
Bárhol dolgoztam, már egy heti közös munka után azt mondtam, ez az én csapatom, mindenért vállalom a felelősséget. Soha nem takaróztam azzal, kibújva ezzel a felelősség alól, hogy milyen állapotban vettem át a csapatot. Meg van a saját elképzelésem, mit szeretnék játszatni, milyen állapotba akarom hozni a játékosokat. Magamat soha nem szoktam dicsérni, a munkában hiszek, mindig azt mondom, egy csapaton látszania kell, hogy az edző mit képvisel.
Az eddigi remek eredmények után, nem lesz az elvárások miatt túl nagy teher a játékosokon?
Én hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy mindig teher alatt kell játszani, ez főleg a DVSC-nél volt így, öt és fél évig irányítottam az első csapatot, folyamatosan eredménykényszer alatt játszottunk. Teher alatt nő a pálma a mondás szerint, ezeknek a srácoknak 18-20 évesen már bírniuk kell a nyomást. Arra kell felkészülniük, hogy már mindenki leakar győzni minket, főleg a mostani TV-s meccs után. Az eddigi szereplésünkkel elértük azt, már komolyan számolnak velünk, az élcsapatok riválisnak tekintenek minket.
Miben kell még fejlődnie a csapatnak?
Jobban meg kell becsülnünk a labdát, a kupamérkőzésen is volt, hogy pontatlanok voltak az átadások. Ígéretes támadás lehetett volna belőle, ha jó megoldást választunk, és nem kapkodunk. A fiatal játékosoknak el kell hinniük magukról, hogy képesek ezeket megcsinálni, de még szokniuk kell a felnőtt bajnokságot. Az örömteli és bizakodásra ad okot, hogy amiket edzéseken gyakorlunk, azokat viszont lehet látni a mérkőzéseken.
Az eddigi teljesítménnyel elégedett vagy?
Azt kell, hogy mondjam, elégedett vagyok, ott tartunk, ahol elterveztük. Július elején kezdtük a munkát, bő két hónapja dolgozunk együtt, jól haladunk. Vannak még hibák, de ez természetes, sőt, mindig is lesznek, ezeket viszont jól kell kezelni, javítani. Erre képesek a srácok, mérkőzések után az elemzéseknél felhívom a hibákra a figyelmet, a következő hétre már ezek jelentősen csökkennek.
Az elért eredmények mire jogosítják fel a csapatot?
És soha nem szoktam jóslásokba bocsátkozni, arra koncentrálunk, hogy a következő meccset megnyerjük. Hétvégén rangadót játszunk a Jászberénnyel, ellenük is nyerni szeretnénk, majd Ceglédről is elhoznánk a pontokat. Mindig a következő mérkőzésre próbálunk maximálisan felkészülni, meglátjuk majd, ez mire lesz elég. Sose mondtuk, hogy a bajnoki címért megyünk, egyébként is egy bajnokságot nagyon nehéz megnyerni, a sikerért keményen meg kell dolgozni a hétköznapokon és a mérkőzéseken. A sikerek után sem szabad elhinnünk, hogy jók vagyunk, a földön kell maradnunk, és tisztességesen dolgozni tovább.
Jövő hét pénteken sorsolnak a kupában. Milyen ellenfelet szeretnél?
Ezt a kérdést a találkozó után is feltették, akkor is azt válaszoltam, bár jó lenne újra a Nagyerdei Stadionban TV-s mérkőzést játszani, de most egy könnyebb ellenfelet szeretnék, ne erős ellenféllel kerüljünk össze, pláne NB-I-es csapattal.




