Az év legnagyobb debreceni sporteseménye következik

Az utolsó díszítőelemek is a helyükre kerültek, pénteken pedig rajtol a rövidpályás gyorskorcsolyázók Európa-bajnoksága a Főnix Csarnokban.

0

20200123_115913-300x169 Az év legnagyobb debreceni sporteseménye következik

Korcsolyák megélezve, jég előkészítve, show-elemek a helyükön. A szervezők az utolsó simításokat végzik a debreceni Főnix Csarnokban, s minden készen áll arra, hogy pénteken fél tizenegykor a hölgyek 1500 méteres negyeddöntőivel megkezdődjön a rövidpályás gyorskorcsolyázók Európa-bajnoksága. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és Debrecen város Önkormányzata idestova másfél éve dolgozik a kontinensviadal sikeréért, a szervezés pedig nem jelent egyszerű feladatot, ugyanis huszonnégy ország közel százötven versenyzője lép jégre a hétvége folyamán.

Kósa Lajos, a Szervezőbizottság elnöke az eseményt felvezető sajtótájékoztatón kiemelte, hogy immár második alkalommal látogat a nemzetközi elit Debrecenbe, 2013-ban ugyanis itt rendezték a sportág világbajnokságát, amely pozitív visszhangnak örvendett. Azóta ráadásul sokat fejlődött a magyar csapat, Kósa szerint a férfiaknál a Liu testvérek mellett az Egyesült Államokban született, de magyar felmenőkkel is rendelkező Cole Kruger is eséllyel pályázik az érmek valamelyikére. A hölgyeknél elsősorban a jövőt illetően lehetünk bizakodóak, ugyanis a Jászapáti Petra fémjelezte magyar együttes átlagéletkora mindössze 22 év.

Papp László polgármester a város támogatásáról biztosította a szervezőket, megköszönve egyúttal az idei év legnagyobb debreceni sporteseményének sikeréért tett erőfeszítéseiket. Az elöljáró hangsúlyozta, hogy a Főnix Csarnok a kétezres évek elején épült, ennek ellenére sikerült modern légkört és körülményeket biztosítani az arénában, abban pedig biztos, hogy a sportszerető debreceni közönség megtölti a lelátókat, s kiváló hangulatot teremt majd.

A Debreceni Sportcentrum ügyvezetője, Becsky András megerősítette a polgármester szavait, s fontos számadatokkal szolgált: a kontinensviadal lesz a 32. nemzetközi sportesemény Debrecenben, a gördülékeny lebonyolításért 150 fő, köztük közel 70 önkéntes felel majd. A Sportcentrum igyekszik évente legalább egy rangos viadalt tető alá hozni, így az elmúlt két évtizedben többek között Európa legjobb tornászai, az úszói, az atlétái, valamint kézilabdázói is megmérettettek a cívisvárosban.

Az esemény egyik nagykövete a világbajnoki ezüstérmes Heidum Bernadett lesz, aki a 2013-as világbajnokságon még sportolóként volt érdekelt.

„Emlékszem, az 1000 méteres elődöntőben alig hallottam meg az utolsó kört jelző csengőszót, olyan hangulat uralkodott a Főnix Csarnokban – tekintett vissza Heidum. – Személy szerint örülök neki, hogy egy másik oldaláról is megismerhetem szeretett sportágamat, testközelből láthattam, hogy a szervezők mennyit dolgoztak az esemény sikeréért. Úgy vélem, a rövidpályás gyorskorcsolyánál kevés izgalmasabb olimpiai versenyszám van, bízom benne, hogy az Európa-bajnokság hatására tovább nő majd a sportág népszerűsége, s egyre többen ismerik majd meg a válogatott tagjait.”

Minden adott tehát ahhoz, hogy színvonalas és izgalmas kontinensviadalt rendezzen Debrecen, a versenyek péntektől vasárnapig tartanak majd a Főnix Csarnokban. Jegyek már csak korlátozott számban kaphatók, érdemes tehát résen lenni, ha személyesen szeretnénk szurkolni a magyar sikerekért.

P.G.