Az idei utolsó erőpróba következik

Az őszi szezon zárófordulójában a Puskás Akadémia otthonában lép pályára a DVSC.

0

sos-300x166 Az idei utolsó erőpróba következikFotó: dvsc.hu

Őrök igazság a fociban, akkor kell gólt rúgni, mikor az ellenfél már nem tud rá reagálni. Ezek szerint ezt tudta Sós Bence is, aki beállt, és a 92. percben bevette a Mezőkövesd kapuját, csapatának megszerezve a három pontot. Azt mondják, egy jó csatár tudja hová kell helyezkedni, a labda mindig megtalálja. Bár a Loki 22-ese szélső középpályás, de csatárerényekkel rendelkezik, jókor volt jó helyen, ez pedig győzelmet ért. A sikernek köszönhetően a piros-fehér gárda megszilárdította helyét a középmezőnyben. A veszélyzónától biztonságos távolságba került a csapat, ráadásul öt pontnyira megközelítették a harmadik helyen álló Kecskemétet, kettőre pedig a Puskás Akadémiát.

Ami a győzelem mellett nagy pozitívum, zsinórban második meccsét hozta le a Debrecen kapott gól nélkül. Ebben nagy szerepe van a jó csapatvédekezés mellett Romanchuknak, aki stabil pontja a hátsó négyesnek. Sajnos nem múlt el vezéráldozat nélkül az összecsapás, Bárány Donát a 25. percben ismét megsérül, így rá megint hosszabb kihagyás vár. Lehet, korai volt még a visszatérése, bár mindannyian szerettük volna már a pályán látni, de talán ez várhatott volna a januári folytatásig. Dodónak mielőbbi teljes felépülést kívánunk!

Azért van nagy jelentősége annak, hogy Srdjan Blagojevic legénysége felzárkózott a felcsútiakhoz, mert szombaton épp a Puskás Akadémiához látogatnak. A Fejér megyeiek a Kecskemét otthonában léptek pályára a hétközi játéknapon és végeztek döntetlenre. Az idei szezonban már egyszer megmérkőztek a cívisvárosiak a Felcsúttal, augusztus végén kevés hiányzott a győzelemhez. Dzsudzsák az első félidő közepén megszerezte a vezetést, szinte már zsebben volt a három pont, de a 89. perben egyenlített a Puskás.

Négy-öt játéknappal korábban egyértelműen azt írtuk volna, Hornyák Zsolt együttese a mérkőzés esélyese, de ez mára megváltozott, a Lokomotív lendületbe jött. Bizakodva várhatjuk a 2022-es év utolsó bajnokiját, a Loki Felcsúton is joggal pályázik a három pontra. Szurkolásból biztos, hogy nem lesz hiány, a debreceni ultrák népes csapata ott lesz a Pancho Arénában és buzdítja majd a kedvenceket. Egy újabb győzelem előlegezett karácsonyi ajándék lenne a csapattól, ami akár 4. helyet is érhet.

NB I 16. forduló

Puskás Akadémia – DVSC

11.12. 14:15      Pancho Aréna

KZT