
Nem sikerült megismételni előző heti remek játékát Takács Tamás együttesének, kissé bátortalanul játszottak ezen a mérkőzésen. Az első félidőben már háromgólos hátrányba kerültek, ekkor el is dőlt a találkozó. Szünet után büntetőből sikerült szépíteni, Kiss Boróka megszerezte élete első bajnoki gólját, de a Puskás is betalált még kétszer.
Ha a lányok bíznak magukban és elhiszik, vannak olyan jók, mert vannak, mint az ellenfél, más lett volna a végeredmény. Semmi baj, ilyen a futball, minden mérkőzést nem lehet megnyerni, a következő héten lehet javítani.
DLA-DEAC – Puskás Akadémia: 1:5
DLA-DEAC: Oláh Judit, Tóth Zsóka, Balogh Mercédesz (Csordás Eszter 51’), Varga Laura, Katona Klaudia, Magyar Lívia (Hudák Márta 41’), Szabó Fanni, Balla Zsanett, Zágonyi Hanna (Molnár Gréta 51’), Papp Boglárka, Kiss Boróka
Edző: Takács Tamás
Gólszerző: Kiss Boróka 48’
Takács Tamás: Nem játszottunk jól ezen a mérkőzésen, mindössze háromszor lőttünk kapura, egyszer tudtunk betalálni büntetőből. Mintha megijedtünk volna a Puskás névtől, túlságosan tiszteltük ellenfelünket, pedig nyugodtan mondhatom, nem kisebbítve ellenfelünk érdemeit, vagyunk legalább olyan jók, mint ők. Ez ma így sikerült, még az összeszokás fázisában vagyunk, de dolgozunk tovább, a következő mérkőzésen szeretnénk megszerezni a három pontot.




