Az újoncot fogadja a kis Loki a bajnoki nyitányon

A DVSC második csapata hazai pályán, a Körösladány ellen kezdi meg a 2022-2023-as bajnoki szezont.

0

kisloki-300x182 Az újoncot fogadja a kis Loki a bajnoki nyitányonFotó: Ásztai Csaba 

A hónap utolsó hétvégéjén a harmadosztályban is megkezdődnek a küzdelmek, a 2022-2023-as szezon a Kisvárda II – Eger összecsapással indul szombaton. A mezőny többi csapata viszont vasárnap lép pályára, ahogy a kis Loki is, mely gárda az NB III újoncát, a Körösladányt fogadja a bajnoki nyitányon.

Ahogy az első csapatnál, úgy a másodiknál is nagy változások történtek nyáron, vezetőedzőként a Hajdúszoboszlóra távozó Szűcs Jánostól, a DVSC korábbi kiváló játékosa, Máté Péter vette át a stafétabotot, az új szezonra már ő készítette fel a csapatot segítőjével, Árva Norberttel. A keret is átalakult, „köszönhetően” a korábbi sportigazgató „szakmaiságának” nagyon sok játékos hagyta el a gárdát. A távozókat a DVSC Labdarúgó Akadémia U17 és U19-es korosztályából pótolták.

A vasárnapi ellenfél imponáló fölénnyel, 17-4-1-es mérleggel, 101-17-es gólkülönbséggel nyerte meg a Békés megyei bajnokságot, majd az osztályozón a Cigánd elleni kettős győzelemmel kivívta a jogot, hogy az új szezont egy osztállyal feljebb, az NB III-ban kezdhesse.

A DVSC második csapata még a tavalyinál is fiatalabb kerettel vág neki a szezonnak, amely nem ígérkezik könnyűnek, hiszen 16-17 éves ifjoncok veszik fel a harcot első és másodosztályt is megjárt rutinos játékosokkal. Valószínű, a mezőny többi együttese, a fiókcsapatok kivételével, biztos pontokat remél a kis Loki elleni párharcok végén, de nem írhatják le a debreceni fiatalokat, hiszen képzett játékosokról beszélünk, akik nagyon motiváltak, ég bennük a bizonyítási vágy.

A főpróba jól sikerült, ugyanis az utolsó felkészülési mérkőzésen hátrányból fordítva kétgólos különbséggel győzték le a Cigándot a cívisvárosi fiatalok. Vasárnap jön a premier, remélhetőleg az Egyetemi Sporttelepen sikeresen veszi az első akadályt a piros-fehér gárda.

NB III 1. forduló

DVSC-II – Körösladány

07.31. 11:00      Egyetemi Sporttelep

KZT