Fotó: Égerházi Péter
Nem mindennapi rekordot tudhat magáénak a Debreceni Labdarúgó Akadémia tehetséges játékosa, ugyanis Balla Mátyás egy szezonban, három korosztályban is pályára lépett. Az U19-es gárda alapemberére a kis Lokiban is többször számítottak, de bemutatkozhatott már a felnőtt csapatban is, mely együttesekben bizonyított, lehet rá számítani. Ennek is köszönhető, hogy idén a fiatal labdarúgó vehette át a Debreceni Sportélet legjobb játékosnak járó elismerést.
„Egy kaotikus bajnoki szezonon vagyunk túl, a járvány gyakran felborította a bajnoki menetrendet, fertőzések miatt játékosok dőltek ki, ezért több fronton is helyt kellett állnom. Mindhárom csapatban igyekeztem a legjobb teljesítményt nyújtani, bizonyítani, hogy az első keretben is számíthatnak rám. Talán ennek köszönhető, hogy a szezon legjobbjának választott a szakmai stáb. Titokban reménykedtem, hogy idén én kapom ezt a rangos elismerést, de nem tudhattam biztosan, hiszen több csapattársam is jól teljesített ebben a bajnoki évben. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy végül én vehettem át a serleget a DVSC sportigazgatójától, Tőzsér Dánieltől. Két érzés motoszkál bennem, egyrész nagyon boldog vagyok, másrészt tudom, hogy a következő szezonban is bizonyítanom kell, nem érdemtelenül esett rám a szakmai stáb választása. Ez a díj arra sarkall, hogy a jövőben kettőzött erővel kell dolgoznom a hétköznapokon, a mérkőzéseken pedig a legjobb teljesítményt nyújtva kell hozzájárulnom a sikeres szerepléshez. Nem lehetek elégedett azzal, ahol tartok, arra kell törekednem, hogy minél jobb labdarúgó váljék belőlem, és idővel meghatározó tagja legyek az első csapatnak. Sokat kell még fejlődnöm, de hiszek abban, kellő alázattal, elhivatottsággal, becsületes munkával elérhetem célom. Nagy köszönettel tartozok szüleimnek, edzőimnek és csapattársaimnak, segítségük, támogatásuk nélkül most nem tartanék itt” – fogalmazott Balla Mátyás.
Szerkesztőségünk gratulál Balla Mátyásnak!
KZT




