Fotó: Égerházi Péter
A nyári felkészülést már a DVSC első csapatával kezdte meg Bárány Donát, de a fiatal támadó hálás szívvel gondol vissza az egyetemi gárdánál töltött időszakára. – Nagyon jól éreztem magam a DEAC-nál, a fekete-fehér együttesnél töltött szezon jól szolgálta a fejlődésemet, az NB-III egy jó alapot adott ahhoz, hogy játékban előre lépjek. Hálás vagyok a vezetőknek, volt játékostársaimnak, hiszen az egyetemi csapatnál váltam igazán felnőtt játékossá. Sok barátra tettem szert, akikkel a pályán is jól megértettük egymást, általuk, illetve edzőm, Kondás Elemér által tudtam kiteljesedni. A lejátszott 19 fordulóban 20 gólig jutottam, de ez csapattársaimnak is köszönhető, hiszen ők végezték a munka nehezét, építették fel a támadásokat, nekem „csak”, mint befejező csatárnak fel kellett tennem az I-re a pontot – mondta szerényen a Dodó becenévre hallgató játékos, aki azt is elárulta, ösztönösen érzi a kaput, de van még miben fejlődnie, főleg az egy az egyes játékhelyzetek megoldásában.
Kondás Elemérrel kapcsolatban megemlítette még: „Nagyon sokat tanultam a Mestertől, ő az a típusú edző, aki a lehető legjobbat tudja kihozni a játékosaiból, a csapatból. Folyamatosan megkaptam tőle a bizalmat, melyet mindig megpróbáltam jó teljesítménnyel meghálálni. Nagyon örülök, hogy újra együtt dolgozhatok vele, ismét ő az edzőm, úgy érzem, továbbra is bízik bennem.”
– Visszatérve a DVSC-hez, a beilleszkedéssel nem volt gond, a régi játékosok szinte azonnal befogadtak, már az első perctől éreztem, egy jó és összetartó közösségbe kerültem. Annak ellenére, hogy az első edzőmérkőzésen kifejezetten rosszul ment a játék, csak biztató szavakat kaptam, jó tanácsokkal láttak el a társak, ennek is köszönhető, hogy folyamatosan javult a teljesítményem, ez már a DEAC elleni találkozón is látszódott. Az utolsó, szerdai felkészülési mérkőzésen úgy érzem sikerült úgy játszanom, ahogy minimum elvárom magamtól – folytatta mondandóját a fiatal támadó.
Valóban, a Nyíregyháza elleni edzőmeccsen Donát már megmutatta mire is képes, szemre is tetszetősen futballozott. A mérkőzés hajrájában megszerezte a csapat negyedik találatát, de ezen kívül adott egy gólpasszt, valamit kiharcolt egy tizenegyest. – Ezen a találkozón a második félidőben kaptam lehetőséget, úgy érzem jól ment a játék a Nyíregyháza ellen, amit pályára lépésem előtt Kondás Elemér kért tőlem, azt többnyire sikerült megvalósítanom. Ez a 45 perc, illetve az, hogy sikerült betalálnom, jót tett az önbizalmamnak. Volt még egy komoly gólszerzési lehetőségem, de a befejezésnél rosszul döntöttem. Egy az egyben vezettem a kapusra a labdát, aki szinte felkínálta a hosszút. Bár éreztem, arra fog elvetődni, de akkora helyet adott, hogy azt hittem, sikerül mellette ellőnöm a labdát. Az igazsághoz az is hozzátartozik, a mérkőzés elején kissé elfutottam magam, volt egy rövid periódus, mikor szürkébbé vált a játékom, de sikerült összekapnom magam és ismét felpörögni.
Augusztus 2-án kezdődik a bajnokság, a városi derbire sem kell sokáig várni, már a második fordulóban találkozik egymással a két debreceni gárda. A Loki támadója akár pályára is léphet volt csapata ellen. – Meglehetősen korán találkozunk a DEAC együttesével, szerintem jobb lett volna, ha erre a mérkőzésre később kerül sor. Megmondom őszintén, már gondoltam arra, milyen lesz volt csapatom, barátaim ellen játszani, azok ellen, akikkel együtt értük el, hogy felkerültünk a másodosztályba. A pályán viszont a 90 perc alatt félre kell tenni a barátságot, biztos vagyok abban, hogy ők is ugyan így gondolkoznak. Profi játékosok vagyunk, a saját csapatunk sikere a legfontosabb, ha megkapom vezetőedzőmtől a bizalmat, mindent meg fogok tenni, hogy DVSC győzelemmel záruljon a találkozó.
– Számomra a csapat az első, az a legfontosabb, hogy a DVSC ismét tagja legyen a legmagasabb osztálynak, nem is lehet más a célunk, a 2000-es évek sikerei erre köteleznek is minket. Természetesen szeretnék minél több időt a pályán tölteni, de minden adódó perccel élnem kell, bizonyítani edzőmnek, társaimnak, a klub vezetésének és nem utolsó sorban szurkolóinknak – zárta gondolatait Bárány Donát.
KZT




