Szünet után Cibla góljával nyert a DVSC

Cibla második félidei találatának köszönhetően minimális előnyből várhatja a jereváni visszavágót a DVSC.

0

20250630-24-021-MP-300x168 Szünet után Cibla góljával nyert a DVSCFotó: Molnár Péter

Csütörtökön a 2026-27-es idény első tétmérkőzése várt a debreceni gárdára, de még nem a hazai pontvadászatban, hanem a nemzetközi kupában. A piros-fehérek az örmény Pjunyik Jereván együttesét fogadták a Nagyerdei Stadionban. A vendégek már letudtak egy párharcot ebben a sorozatban, az első fordulóban 4-0-s összesítéssel jutottak túl a máltai Marsaxlokk csapatán.

Visszatérve az ausztriai edzőtáborból a hajdúságiak nem játszottak felkészülési mérkőzést, a kis Loki ellen gyakorolták azt a taktikát, melyet Gert Remmel álmodott meg a csütörtöki párharcra. Ennek tükrében csak találgatni lehetett, milyen kezdővel áll fel a gárda. A hármas sípszó előtt egy órával tudtuk meg, hogy a nyáron kinevezett vezetőedző kiknek szavazott bizalmat. Az új szerzemények közül Andrejev állt a vonalon, a középpályán Boskovic és Samper, a támadósorban pedig Baldoni volt a kezdő tizenegyben. A hadrend is megváltozott, 4-3-3-ban állt fel a debreceni alakulat.

Legutóbb 2023-ban találkozott örmény csapattal a Vasutas, akkor az Alashkert volt az ellenfél a Konferencia Ligában. A cívisvárosiak nehezen – idegenben 0-1, hazai pályán 1-2 – drámai csatában, büntetőkkel jutottak tovább. A lelátót alaposan megtöltő debreceni drukkerek abban bíztak, ezúttal nyernek kedvenceik és megnyugtató előnyre tesznek szert a visszavágóra.

A mérkőzés kezdete előtti percekben leszakadt az ég, de mire a dán Jakob Karlsen megadta a jelet, elállt az eső és jereváni lábról útjára indulhatott a labda. Az első percekben felváltva támadtak a csapatok, ám a tizenhatosoknál elakadtak az attakok, a cerberusoknak nem kellett játékba avatkozniuk. Közeledve a 10. minutumhoz, két szögletet is elvégezhetett a Loki, de egyik sem jelentett veszélyt a kapura. A 11. percben lehetett feljegyezni az első lehetőséget, amely a vendégek előtt adódott, szerencsére Dasjan jövése jócskán fölé szállt. Kiegyenlített volt a játék, viszont valamivel többet birtokolták a labdát az örmények és veszélyesebben is futballoztak. Andrejevnek a 20. minutumban akadt az első munkája, balról James tesztelte a debreceni hálóőrt, aki vetődve ütötte ki a jobb alsóba tartó lövést. Hazai oldalon Kocsis kapott egy hosszú indítást, de a jereváni kapus a tizenhatoson kívül lábbal tisztázott. Átlépve az első félórán a Loki állt közel a vezető találathoz: Tercza beadása Kocsist találta meg, de a szélső fejese a kapufán csattant. A 45. minutumban Dzsudzsák végezhetett el szabadrúgást 24 méterről, ám a lövés megpattant a sorfalon, oda lett a lehetőség, így gól nem született az első félidőben.

Szünetben nem változtatott a kezdőn a Loki szakvezetője, a negyedórás pauza leteltét követően a kezdő tizenegy futott ki a pályára. Aktívabban kezdett a házigazda, de ez helyzetet nem eredményezett, egy védőkben elakadt Cibla lövést lehetett feljegyezni. Válaszul Harutjunjan tüzelt, ám pontatlanul célzott, a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A házigazda volt fölényben, nyomás alatt volt a jereváni védelem, de a gólhoz a vendégek álltak közel: az 56. percben Kulikov senkitől sem zavartatva fejelt az ötösről, Andrejevnek nyújtóznia kellett, hogy léc fölé üsse a labdát. Baldoni is betalálhatott volna, aki félfordulatból lőtt kevéssel a jobb kapfa mellé. Az 59. minutumban gólt ünnepelhetett a debreceni publikum: Cibla 19 méteres lökete a bal sarokban landolt (1-0). A vezető találat után cserélt a DVSC vezetőedzője, Baldonit Szendrei váltotta. Majdnem egyenlítettek a vendégek, ám Harutjunjan 15 méteres lövése a jobb kapufáról vágódott vissza a mezőnybe. A 72. percben Cibla duplázhatta volna meg találatai számát, ám lövése ezúttal nem talált célt, mint ahogy Kocsis próbálkozása sem. Felpörögtek az események, a piros-fehérek megnyugtató előnyre akartak szert tenni, az örmények pedig az egyenlítésért támadtak. A 80. minutumban kihasználta összes cserelehetőségét Remmel, Dzdudzsák, Guerrero, Tercza helyén Szécsi, Sain és Keller folytatta. Az idő telt, percről-percre közelebb került a Vasutas a győzelemhez. Bár próbálkozott az ellenfél, egyenlíteni nem tudott, a DVSC minimális előnnyel várhatja a jereváni visszavágót.

Konferencia Liga selejtező 2. forduló 1. mérkőzés

DVSC – Pjunyik Jereván: 1-0 (0-0)

DVSC: Andrejev – Tercza (Szécsi 80′), Lang, Hofmann, Guerrero (Keller 80′) – Boskovic, Samper, Dzsudzsák (Sain 80′) – Kocsis, Baldoni (Szendrei 64’), Cibla (Macsó 74′)

Vezetőedző: Gert Remmel

Jereván: Avagjan – Valkulenko, Iszlamovics, Kovalenko, Almeida (Darbinjan 57’)  – Harutjunjan, Hovhanniszjan, Kulikov (Griffit 66’) – Dasjan (Kainurgiosz 29’), Yansane (Pikisz 66’), James

Vezetőedző: Artak Osejan

Gólszerző: Cibla 59’