Baranyai Nimród gyönyörű góllal mentett pontot

Értékes pontot szerzett a DLA U17-es csapata a második helyen álló Puskás Akadémiától.

0

69-300x184 Baranyai Nimród gyönyörű góllal mentett pontot

Az már az első percekben látszott, Joó Zsolt tanítványai a biztonságos védekezésre helyezik a hangsúlyt, labdaszerzések után kontrákból próbálnak veszélyeztetni. Ez a taktika jól működött, bár egy védelmi megingást kihasznált a Puskás, ez viszont nem okozott zavart akadémistáink játékában. Továbbra is szervezetten futballoztak, nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében. A 75. percben Kenderesi jó ütemben lépett ki egy indításra, ügyesen megtartotta a labdát, majd visszaívelt Baranyaihoz, aki mellel átvette és kapásból kilőtte a rövid felsőt. Szépségdíjas találat volt! A hátralévő időben az eredmény már nem változott, a fiúk megdolgoztak a döntetlenért.

Csapatunk nagyot küzdött, végig méltó ellenfelei voltak a hat magyar és egy román korosztályos válogatottal felálló Puskásnak, maximálisan megérdemelték az egy pontot.

Szép volt srácok!

DVSC-DLA – Puskás Akadémia: 1:1 (0:1)

DVSC-DLA: Ecsegi, Baranyai, Mező, Preg, Gellén, Kenderesi (Girdán 82’), Maruscsák, Bökönyi, Fűzfői (Balla 92’), Csáki, Kobály (Tordai 61’)

Edző: Joó Zsolt

Gólszerző: Baranyai 75’

Joó Zsolt: Továbbra is sokan hiányoznak sérülés miatt a csapatból, de úgy gondolom, így is jó teljesítményt nyújtottunk, szervezetten futballoztunk ezen a mérkőzésen. Jól szerveztük meg a védekezésünket, labdaszerzések után gyors kontrákat próbáltunk vezetni, mindkét félidőben voltak helyzeteink, szerencsére az egyiket gólra tudtuk váltani. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, a Puskás előtt is adódtak lehetőségek. Az egy pontra mindenképpen rászolgáltunk, a játékosok mindent megtettek a jó eredmény érdekében. Egy nagyon jó csapat ellen sikerült döntetlent elérnünk, a Puskás minőségi gárda ebben a korosztályban, de tartalékosan is felvettük a kesztyűt, büszke vagyok a játékosokra.