A szezon kezdetén két célkitűzése is volt a csapatnak: az egyik, hogy az akadémiáról felkerülő fiatalok minél inkább beépüljenek a keretbe, illetve, hogy a csapat idén is kvalifikálja magát mind a kupába, mind a rájátszásba. Kezdjük ez utóbbival. Mennyire elégedett a számszerű eredményekkel?
Abból a szempontból elégedettek lehetünk, hogy sem az alapszakasz felénél, sem a végén ezúttal nem kellett számolgatnunk, magabiztosan kvalifikáltuk magunkat a kupába és a playoffba is. A négy közé jutás is nagyon közel volt, a negyeddöntőben két idegenbeli meccsen is reális esélyünk volt, hogy elvegyük a pályaelőnyt, de be kell ismernünk, hogy a Kaposvár megérdemelten jutott az elődöntőbe. Összességében lehetett volna kiegyensúlyozottabb idényünk, hiszen több bravúrgyőzelmet is arattunk, de idegenben és az alapszakasz végén voltak gyengébb meccseink. Arra viszont büszke vagyok, hogy a játékoskeretben a tavalyi évhez hasonlóan meg volt az állandóság, most sem kellett belenyúlni a csapatba, ami egyedülálló volt a bajnokságban, ez egyértelműen a szakmai stáb munkáját dicséri. A légióskiválasztás több szempontból is jól sikerült, a mutatott játék mellett nagyszerű mentornak is bizonyultak – de ez igaz Mócsán Bálintra és Pongó Mátéra is -, így minden adott volt a fiatalok beépítéséhez. Külön öröm volt számunkra, hogy Hőgye Patrikot már a felnőtt válogatottban is számításba vették.
A másik célkitűzést mennyire sikerült megvalósítani? Elégedett a fiatalok fejlődésével és beépülésével a nagycsapatba?
A szezon előtt tudatosan építettük fel úgy a csapatot, hogy a négy külföldi és a két rutinosabb magyar mellett kizárólag sajátnevelésű játékosok legyenek a keretben. Nyilván meg lett volna a lehetőségünk, hogy ez másképp legyen, de azt gondolom, hogy egy kiemelt akadémiával rendelkező csapatnál ez egyfajta kötelesség is. Az előző idényben a DEAC Kosárlabda Akadémia volt a legeredményesebb utánpótlásműhely, de az idei kiírásban az U19-esek ismét meg tudták nyerni a bajnokságot, az U16 pedig ezüstérmet szerzett, és az U21-nek is jó esélye van, hogy jól szerepeljen, vagy akár ők is megvédjék a címüket, így mindenképp ezt tartom a helyes útnak. Nagyot léptek előre a fiatalok, több olyan teljesítmény is érkezett, amivel előzetesen nem is számoltunk, véleményem szerint szakmailag minden adott ahhoz, hogy fejlődni tudjanak. Nem szabad viszont azt a hibát elkövetniük, hogy megelégednek a mostani helyzetükkel, a nyári felkészülés mindannyiuk számára kulcsfontosságú lesz, jövőre már egyes fiatalokra inkább felnőtt játékosként fogunk tekinteni.
A bajnokság végéhez érve a szurkolók leginkább arra kíváncsiak, hogy a következő idényre miként folyik az építkezés. Lesz-e változás a szakmai stábban?
Továbbra is Pethő Ákossal és az idei szakmai stábbal képzeljük el a jövőt, bízom benne, hogy a következő napokban pont kerül a végére, és a hivatalos bejelentésre is sor kerülhet. Ákos még az ezt megelőző szezonban vette át a csapatot, és amellett, hogy stabilitást hozott, a fiatalokat is jól ismeri és kezeli, hiszen korábban már dolgozott velük. Nagyszerűen beilleszkedett a debreceni közegbe, és a kosárlabdáról alkotott elképzelései is egybeesnek a klub terveivel.
Lesznek változások a játékoskeretben?
Biztosan lesznek változások, hiszen a csapat egy részének, köztük a négy idegenlégiósnak is lejár a szerződése. Most első körben leülünk mindenkivel tárgyalni, és ezt követően a szakmai stábbal közösen véglegesítjük a keretet. Az alap mindenesetre adott, hiszen a csapatkapitányunk, Mócsán Bálint mellett a fiatalok is élő kontraktussal rendelkeznek. A modellen nem szeretnénk változtatni, négy minőségi külföldi mellett egy-két tapasztalt magyar játékos, és a sajátnevelésű játékosaink fogják alkotni a keretet. Nem szeretnénk kapkodni, hiszen idén is egy olyan csapatot igyekszünk kialakítani, amibe ha nem muszáj, akkor nem nyúlunk bele év közben, de azért a célunk az, hogy a felkészülésre készen legyen a keret.
Mennyire stabil a csapat háttere, milyen feltételekkel vághat majd neki a DEAC az új idénynek?
Továbbra is a Debreceni Egyetem biztosítja számunkra azt az alapot, ami a működésünkhöz szükséges, amiért nagyon hálásak vagyunk, terveink szerint a mostanihoz hasonló feltételekkel tudunk nekivágni a 2026-27-es szezonnak is. Nekünk egy felelős gazdálkodással olyan versenyképes csapatot kell kialakítanunk, ahol a játékosoknak továbbra is csak a kosárlabdával kell foglalkozniuk. A feladatunk, hogy egy stabil háttér kialakításával megteremtsük annak a lehetőségét, hogy az előttünk álló években is ott kopogtassunk a legjobb négy ajtaján, sőt, akár be is lépjünk azon. Hiszek a belső fejlődésben, és a tehetségeink szintlépésében, ami a reményeink szerint az eredményeinkhez is hozzá tudja majd adni azt a pluszt, ami akár idén vagy az előző szezonokban hiányzott.




