Belgiumban állt rajthoz Kazi Tamás

Az Európa-bajnokság előtti utolsó versenyén indult a DSC-SI középtávfutója, a kontinensviadalig hátralévő időben próbál minél jobb formába lendülni.

0

image1-200x300 Belgiumban állt rajthoz Kazi Tamás

Kenyai, amerikai, belga futók alkották az 1500-as mezőny zömét a szombati belgiumi versenyen. Tamás az elmúlt két hétben komoly edzésmunkát végzett, így most nem az időeredmény volt a legfontosabb számára. Az erős mezőnyben végül 3.39.7-es idővel a 11. helyen érkezett célba.

Kazi Tamás: Két futamot rendeztek 1500-on, mindkettőben nagyon jó futók indultak, mindkettőt 3.36 körüli idővel nyerték. A Gyulai Memorial óta elég kemény edzéseket végzek, fáradt lábakkal álltam rajthoz, ennek tükrében elégedett vagyok a teljesítményemmel. Szerettem volna előrébb végezni, de munkából érkezve most ennyire voltam képes. Kifutottam magam, izomzatilag éreztem a fáradtságot, de futás közben ettől függetlenül jól éreztem magam. Innentől nincs tervben további verseny, próbálok felkönnyíteni az Európa-bajnokságra, arra törekszek, addigra minél frissebb legyek.