Bényei Ágoston: „napról-napra, hétről-hétre bizonyítanom kell”

Hatalmas fordulat állt be Bényei Ágoston pályafutásában, hiszen a 17 éves középpályás nemrég még a Debreceni Labdarúgó Akadémia U19-es csapatában rúgta a bőrt, de a nyári felkészülést már az első keret tagjaként kezdte meg.

0

20200722_dvsc_nyiregyhaza1_48-Medium-300x200 Bényei Ágoston: „napról-napra, hétről-hétre bizonyítanom kell”Fotó: Derencsényi István/DVSC

A kis tiszavasvári srác csak édesapja rábeszélésére kezdett e futballozni, de mint első, a Debreceni Sportéletnek adott interjújában elmondta, ezt soha nem bánta meg. „Valóban, nem igazán akartam elmenni az első edzésre, de édesapám unszolásának engedve, mégis beadtam a derekam. Mondhatni, ő adta meg a kezdő lökést, amiért örökké hálás leszek, ezt ez úton is szeretném megköszönni neki, illetve azt a sok áldozatot, segítséget, melyeket családomtól kaptam tőlük az elmúlt években.”

Következett egy hajdúnánási kitérő, majd felkeltve az akadémia szakembereinek a figyelmét, a DLA-nál tanulta tovább a labdarúgás tudományát. Folyamatosan fejlődött, csapatainak meghatározó tagjává vált, teljesítményének köszönhetően a korosztályos válogatottakban is számítottak játékára. Több szakember együttes véleménye, hogy Ágoston korosztályának egyik legjobb védekező középpályása. A fiatal játékos pályafutásában gyökeres változás állt be nyáron, hirtelen az első csapatban találta magát. A már említett, három évvel ezelőtti interjúban, melyben céljairól kérdeztük, elmondta, nagy álma, hogy bemutatkozhasson a DVSC első csapatában.

„Három évvel ezelőtt ez még távoli cél volt, de az álomból valóság lett, bár még most sem fogtam fel igazán, hogy együtt edzhetek a „nagyokkal” – fogalmazott az ifjú tehetség. – „Nyáron az NB-III-as gárdával kezdtem meg a felkészülést, de egy edzőmérkőzés után szóltak, hogy másnap már csatlakozom kell az első kerethez. Kissé megilletődötten léptem be a felnőtt csapat öltözőjének ajtaján, de hamar feloldódtam, a „nagyok” nem éreztették velem, hogy én vagyok a „kicsi”, azonnal befogadtak. Mindenki segítőkész volt, a sportigazgató, Tőzsér Dániel rengeteg hasznos tanáccsal látott el, mint ahogy Bódi Ádám és Pávkovics Bence is, de ez elmondható a keret minden tagjáról. A szakmai stáb mellett, nekik is szeretnék bizonyítani, meghálálni azt a bizalmat, amit belém fektettek. Ami szokatlan volt az első napokban, ha a nevem elhangzik az öltözőben, vagy az edzésen, már ketten kapjuk fel a fejünket, hiszen a rutinos jobbhátvéddel és velem, már két Bényei van a keretben.”

Kondás Elemér az eddigi három felkészülési mérkőzésen pályára küldte a fiatal játékost, legutóbb a Nyíregyháza elleni győztes csapatban is lehetőséget kapott a tehetséges labdarúgó. „Ezúttal kezdőként léptem pályára, megmondom őszintén, volt bennem egy jó nagy adag drukk, hiszen soha nem játszottam eddig a Nagyerdei Stadionban, ráadásul ennyi néző előtt, még egyszer sem futballoztam. Szerencsére ez hamar elmúlt, fokozatosan lendültem játékba, voltak jó megoldásaim. Természetesen akadtak hibák, a jövőben azon fogok dolgozni, hogy ezeket kijavítsam. Vezetőedzőnk, mint a korábbi edzőmérkőzéseken, most is bátor játékra biztatott, azt kérte, azt csináljam, amit tudok, illetve felhívta a figyelmem a posztomból adódó feladatokra. Úgy érzem, fokozatosan sikerül felvennem a ritmust, egyre jobb az összhang a társakkal a pályán.”

„Álmom teljesült, beléptem a felnőtt futball ajtaján, pályára léphettem az első csapatban, de ez nem tölthet el elégedettséggel. Nagyon sok munka vár még rám, napról-napra, hétről-hétre bizonyítanom kell, az edzéseken, ha lehetőséget kapok, a mérkőzéseken nyújtott jó teljesítménnyel meghálálni a bizalmat. Újabb célt tűztem ki magam elé, szeretnék stabil tagjává válni a csapatnak, ezért ha megkapom a lehetőséget, még ha csak 5-10 percre is, azzal élnem kell. Nem leszek csalódott, ha a fiókcsapatban léphetek pályára, hiszen az is egy lépcsőfok a felnőtt futball felé, mely a fejlődésemet szolgálja. Mindent meg fogok tenni, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsam, játékommal hozzájáruljak a sikeres szerepléssel. Leginkább akkor lennék boldog, ha a DVSC egy év szünet után ismét felkerülne az első osztályba, ha ebben nekem is lesz szerepem, az lenne az igazi beteljesülés” – zárta gondolatait Bényei Ágoston.

KZT