fotó:dvsc.hu

Gratulálok a győzelemhez! Utólag visszagondolva, ilyen mérkőzésre számítottál?

A csapat nevében, köszönöm a gratulációt. Őszintén megmondom, inkább arra számítottam, a Mezőkövesd a mérkőzés elejétől nekünk fog majd ugrani hazai pályán, nem ez történt, de agresszivitásban azt kaptam tőlük, amire előzetesen számítottam. Sajnos az első félidőben nem tudtuk kihasználni a hazaiak hibáit, de végül sikerült gólokat szerezni és megnyernünk a találkozót.

Akár el is dönthettétek volna a találkozót az első 45 percben…

Nagyon sok helyzetet, ziccert hagytunk ki, nem túlzok, ha azt állítom, akár 4-5 gólos előnnyel vonulhattunk volna a szünetben az öltözőbe. Szerencsére, a kihagyott helyzetek nem bosszulták meg magukat. A meccs hevében nem gondolkoztam olyanon, hogy ennyi kihagyott helyzet után esetleg az ellenfél betalálhat, próbáltunk továbbra is megtenni mindent a győzelem megszerzésének érdekében.

Előző nap péntek 13.-a volt, kihagyott helyzetek visszaüthetnek. Nem vagy babonás?

Azt nem állítom, ne lennék babonás, nem szeretem kísérteni a balszerencsét, inkább odafigyelek arra, amit teszek. Különleges szokásaim nincsenek mérkőzések előtt, mint olyanok, hogy ugyanabban az alsóban játszok, csak bal vagy jobb lábbal lépek fel a pályára, megérintem a füvet, stb. Olyan van, hogy odafigyelek, például a jegygyűrűmet mindig jó helyre tegyem, illetve a megszokottól ne térjek el. Előfordul, hogy teszek valamit, amit addig nem és jól sikerül később a mérkőzés, akkor lehet, azt a későbbiekben is úgy fogom csinálni.

Visszatérve a mérkőzésre, szünetben mire hívta fel a figyelmeteket Herczeg András?

Főképp a helyzetkihasználásra hívta fel a figyelmünket illetve a helyezkedésekre, a kirúgott, előreívelt labdákat nagyobb hatékonysággal szerezzük meg.

Lifteztél a két alapvonal között, sokat és hatékonyan segíted a támadásokat…

Örülök, ha kívülről is ez látszik. Próbálom minél jobban kivenni részemet a védőfeladataim mellett a támadásokból, de úgy gondolom, ez ma már hozzátartozik a szélső védők feladataihoz. Nem vagyok félős típusú játékos, nem tartok attól, hogy fel kell zárkóznom támadásokkor és akkor szabadon marad a helyem.

A 60-70. perc között nagyon rezgett a léc, nyomást helyezett rátok a Kövesd…

Igen, a hazaiak is megérezték, lehet keresnivalójuk, esetleg ki tudnak egyenlíteni, mi nem tudtuk megtartani a labdákat, nagyon ránk jöttek, helyzeteik is voltak, szerencsére a kaput nem sikerült eltalálniuk. Lehet, ezzel elveszítették a hitüket, de Mészáros Norbi beállítása is kellett hozzá, onnantól stabilabbá váltunk hátul, jobban le tudtuk zárni a területeket és egyre többet tudtuk birtokolni a labdát, kijöttünk a szorításból és egy formás akció végén eldöntöttük végleg a mérkőzést.

Gól után már biztosnak érezted a győzelmet?

Igen, látszott az ellenfél játékosain, elveszítették a maradék hitüket, de igazából abból éreztem, hogy Cseri, aki ellen jobbára én védekeztem és szerintem a Kövesd egyik legjobb játékosa, bármilyen felpasszt kapott, rosszul vette már át vagy pontatlanul továbbította a labdát.

Remélem, az UTE elleni mérkőzés csak megtorpanás volt és újabb győzelmeket fogunk szerezni, ezért dolgozunk minden nap.

Örömteli számomra, de az egész csapatnak, hogy sok debreceni szurkoló volt a stadionban, itt szeretném megköszönni nekik a biztatást. Remélem, játékunkkal hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy újra fellángoljon a városban a fociláz, hiszen Debrecenben hagyománya van a labdarúgás szeretetének.