
Hogyan értékelné a mögöttünk hagyott szezont?
Nehezen indult az idény, hiszen az első meccsen Farkas Attilára és Bognár Kristófra sem számíthattunk, a Szeged le is győzött bennünket. A folytatásban az alacsony szerkezetű taktikánkkal több ellenfelünket is megleptük, így a betervezett sikerek mellett bravúrgyőzelmeket is arattunk. Az alapszakasz első fele gyakorlatilag hibátlanul alakult. Aztán jött a Kecskeméttel vívott hazai mérkőzés, amelynek a hajrájában leblokkoltunk, a vereségnek köszönhetően pedig lemaradtunk a Magyar Kupa debreceni végjátékáról. Talán a játékosok is olyan nagy terhet pakoltak a vállukra a kecskemétiek elleni találkozón, amelyet nem bírtak el. Komoly hullámvölgybe kerültünk, sajnos több nyerhető meccsen maradtunk alul. A klub vezetősége nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy kikerüljünk a gödörből, a játékoskeret is erősödött, a szakmai stábba Patonay Imre érkezett. Úgy gondolom, a változtatások hatására sikerült szépen zárnunk az évet.
Említette a Kecskemét elleni duplán fájó vereséget. Azon a mérkőzésen mi hiányzott?
Ami a szezon addigi részében működött, az a hajrában nem sikerült. Üres dobásokat rontottunk el, míg ellenfelünk extra kosarakat szerzett. Nagy lehetőséget szalasztottunk el, de mindenkinek sokkal könnyebben túl kellett volna lépnie a történteken.
Szóba hozta a hosszú nyeretlenségi szériát. Gondolom, Önnek sem volt egyszerű túllendülni a fiaskókon.
Valóban, nehezen viseltem ezt az időszakot, de ezt természetesnek tartom, akkor lenne probléma, ha könnyen túlléptem volna rajta. A MAFC és a Sopron elleni ki-ki meccseken vereséget szenvedtünk, méghozzá botrányos játékkal, ezt követően felajánlottam a lemondásomat, amit nem fogadott el Becsky István. Ami örömet okozott, hogy a csapat szintén kiállt mellettem.
Patonay Imre szerződtetése jó húzásnak bizonyult.
Valóban, Patonay Imrét túlzás nélkül nevezhetjük a magyar kosárlabdázás legendás alakjának. Óriási tudással rendelkezik, emellett a csapat hangulatának is jót tett az érkezése, hiszen humorával és karakterével tudta enyhíteni a feszültséget. Elsősorban a támadójátékunkban hajtottunk végre módosításokat vele, több új figurával bővült a taktikai repertoárunk.
Ez volt az első idénye élvonalbeli edzőként. Milyen tapasztalatokkal gazdagodott?
Kisebb különbségre számítottam a másodosztály és az A-csoport között, de tévedtem. A mérkőzések színvonalától kezdve a légiósok számát és minőségét figyelembe véve óriási a differencia a két bajnokság között. Újoncként sok tekintetben nehéz dolgunk volt, például a tiszteletet is ki kellett vívnunk magunknak.
A szimpatizánsok előtt is meg kell emelnünk a kalapunkat, ugyanis a nehezebb időszak alatt sem fordultak el a játékosoktól.
Igen, a nézőinknek hálával tartozunk, másfél évvel ezelőtt vettem át a stábommal a DEAC-ot, azóta mögöttünk állnak, és töretlen a bizalmuk. A gyengébb széria idején egy-két negatív hang ugyan eljutott hozzám, de túlsúlyban voltak a biztató üzenetek.
Több szép győzelemnek lehettek a főszereplői. Melyiket tudná kiemelni?
A Pécs elleni két diadal nagyon fontosnak bizonyult, gyakorlatilag ez a két összecsapás foglalta keretbe a vesszőfutásunkat. Mindkét alkalommal az elejétől a végéig koncentráltunk, így fektettük két vállra a pécsieket. Meggyőződésem, hogy a Jászberény legyőzése az utolsó fordulóban szintén sokaknak szép emlékként marad meg.

Mindent összegezve elégedett a 11. hellyel?
Reálisnak tartom ezt a pozíciót, ha a szezon elején valaki felajánlja, zokszó nélkül elfogadtam volna. Talán a jó szezonrajt miatt néhányan fanyalognak, de a 6-6-os mérlegünk nem a valóságot tükrözte, hiszen három légióssal, valamint a sérülések miatt sokszor erőn felül teljesítettünk. Abban biztos voltam, hogy a MAFC-nál erősebb a keretünk, míg a Sopron, Jászberény, Szeged, Kaposvár négyessel körülbelül azonos szinten állunk. Amiatt kicsit csalódott vagyok, hogy a topcsapatok ellen nem volt sanszunk a győzelemre.
Eldőlt, hogy a következő szezonban is Ön marad a DEAC vezetőedzője. Mennyit gondolkodott az ajánlaton?
Főleg a feleségemmel kellett átbeszélnem a dolgokat, hiszen ő, valamint a gyermekeim ennek az életvitelnek az „elszenvedői”. Döntésemben az is fontos szerepet játszott, hogy a szezon során rengeteg tudással és tapasztalattal vérteződtem fel, amelyet jövőre szeretnék hasznosítani.
A játékosmozgással kapcsolatban mit lehet tudni?
Korai ez a kérdés, mivel a magyar bajnokság még nem ért véget. A csapatoknál elsősorban a magyar magot szokták kialakítani, ha ez megvalósul, utána választják ki a légiósokat. Bízom benne, hogy a DEAC gerince megmarad, vannak olyan játékosok, akik élő szerződéssel rendelkeznek. Annak is örülnék, ha a következő idényben lenne olyan debreceni fiatal, akinek a rotációban komoly szerepet szánhatnék. Az U18-as gárda ezüstérmet szerzett néhány hete az országos döntőben, a játékosok közül Tóth Bence és Godwin Omenaka már az A-csoportos alakulatnak is szerves részei voltak.

Berényi Sándornak mit jelent az álomkosárlabda?
A San Antonio Spurst csodáltam a csúcséveiben, valamint jelenleg a Golden State Warriorsban érzek hatalmas támadópotenciált. Egyébként azokat a kosarasokat szeretem, akik nem betanult sémákat követnek, hanem ösztönös tehetségeknek számítanak.
Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
Hamarosan lediplomázom a FIBA-képzésen, de utána is szeretnék fejlődni, mindig a legmodernebb módszereket akarom alkalmazni. Fontosnak tartom az önképzést, a különböző mérkőzéseket szakszemmel követem, minden apró részletre odafigyelek. Szeretnék a lehető legjobb edzővé válni az elkövetkező években.
Tekintsük kicsit vissza a múltba. Hogyan „fertőződött meg” a kosárlabdával?
A Kossuth Általános Iskolába jártam, itt Ráthonyi Tamás felesége tartott kosárlabda-edzéseket, és gyakorlatilag az első tréning után szerelmese lettem a sportágnak. Pályafutásom során a másodosztályig jutottam el, majd egyetemistaként tudatosult bennem, hogy profi kosaras nem lesz belőlem, így az edzősködés felé orientálódtam.
Szabadidejében mivel tud feltöltődni?
Igyekszem a feleségemmel, valamint két gyermekemmel minél több időt eltölteni, a szezon alatt a szabad hétvégéken gyakran elutaztunk. A barátaimmal szeretek kártyázni, valamint a ház és a kert körüli teendők elvégzése alól sem „bújok ki”.
Fotók:DEAC Facebook
B.Á.






