Bernáth Csaba: „Úgy gondolom, 50% az esély a továbbjutásra”

A DVSC egykori kiváló védője szerint, az Európa-liga mérkőzésen az fog dönteni, aznap melyik csapat lesz jobb formában.

0

20190517_152856-e1561988795838-300x225 Bernáth Csaba: „Úgy gondolom, 50% az esély a továbbjutásra”

Az albán foci sokat fejlődött az elmúlt években, nem szabad abba a hibába esni, nekünk szurkolóknak sem, hogy lenézzük az ellenfelet. Ma már egy csapat ellen sem lehet biztosra menni, a nemzetközi futball jóval kiegyenlítettebbé vált, még friss az emlék, mikor tavaly a Dudelange 3:4-es és 5:2-es összesítéssel búcsúztatta a Legia Wrszawa és román bajnok Cluj gárdáját az Európa-ligában és bejutott a csoportkörbe, ahol többek között a Milánnal játszhatott. Az is intő jel lehet, hogy albán csapat ütötte ki néhány éve a Ferencvárost a Bajnokok Ligája selejtezőjében, ezek a példák is mutatják, komolyan kell venni minden ellenfelet. Mondhatjuk, papíron mi vagyunk az esélyesebbek a Kukësi ellen, de figyelnünk kell arra, hogy az albánok mentálisan erősek, motiváltak, gyorsak, nagy akarattal játszanak. Fontos, hogy hiba nélkül hozzuk le a két mérkőzést, az adódó helyzeteinket jó százalékban értékesítsük. Véleményem szerint, nem hátrány, hogy itthon kezdünk, én mindig is jobban szerettem hazai pályán kezdeni, mert egy jó eredménnyel már könnyebb a visszavágó idegenben. Úgy gondolom, 50% az esély a továbbjutásra, az fog dönteni, kinek hogy sikerült a felkészülés, a meccsek napján melyik csapat lesz jobb formában, illetve az időjárással, a nagy hőséggel melyik gárda tud jobban megbirkózni. Az első meccsnek nagy jelentősége lesz, ha megnyugtató előnyt tudnánk szerezni, gondolok itt egy 2:0-ás győzelemre, az lélektanilag nagyon sokat fog jelenteni. Ha tippelnem kellene a hazai mérkőzés eredményére, 2:0-át mondanék, ezzel az eredménnyel elégedett is lennék.