Mint ismeretes, Bognár Tamás játékvezető alaposan belenyúlt tegnap a mérkőzésbe, nem elég, hogy túl egyoldalúan ítélkezett, még két debreceni játékost is kiállított, teljesen jogtalanul. Jovanovicot az első félidő lefújása után, Ferenczit pedig a mérkőzés végén. Remélhetőleg, azóta a spori visszanézte, ha egyáltalán vette erre a fáradtságot, az ominózus eseteket és el tud számolni a lelkiismeretével, gondolom, van neki.
Szomorú, hogy nem egyedi esetről van szó, nem csak Bognár bíráskodása kritikán aluli. Gyakran látni gyenge bírói ténykedéseket a mérkőzéseken. Ha bárki veszi magának a bátorságot, hogy kritizálni merje őket, edzők vagy szakvezetők, az MLSZ megmutatja hatalmát és megbünteti a renitenseket.
Mindezek után, felháborító, ha az érintett játékosokat a FEB még el is tiltja, mindenféle mérlegelés nélkül. Mert ugye ők a nagyurak, akik azt tesznek, amit akarnak és nem azzal foglalkoznak, valójában mi is történt. Mert náluk az a mondás járja: „a bírónak mindig igaza van”. Szégyen és gyalázat, ha ez valóban megtörténik, márpedig gyaníthatóan elmarasztaló ítélet fog születni a játékosokra nézve.
Ráadásul a DVSC-t is büntetni fogják, gazdagítva ezzel az MLSZ kasszáját, mivel a szurkolók jogosan és ezt a szót kihangsúlyoznám, bírálták a játékvezető ténykedését. Tisztelt MLSZ! Nem azt kellene büntetni, aki az egésznek az okozója volt? Sajnos ott tartunk, csúnyát mertek mondani a „kiváló” játékvezetőinkre, akkor fizessenek csak. Nehogy már az MLSZ önkritikát gyakoroljon. Néha az az ember érzése, szándékosan hergelik a szurkolókat, hogy büntethessék a klubokat.
Csodálkoznak, hogy lassan nemzetközi mérkőzésekre nem hívnak magyar játékvezetőt? Mire is hívnának, mikor a hazai bírók java része gyenge. Kassai, Vad II. orbitális hibáitól zengett gyakran a nemzetközi sajtó, előbbi meg ugye az etalon a JT-ben.
Miért van az, hogy ősszel a bírók ennyire a Loki ellen fújnak? Mert van egy csapat, ahol 80%-ban saját nevelésű játékosokra építenek, a kis költségvetés ellenére eredményesek? Vagy arra várnak, Herczeg András mikor kel ki magából, megunva a csapatát folyamatosan sújtó ítéleteket? Erre ne várjanak, a debreceni szakvezető sosem foglalkozott a játékvezetéssel, soha nem bírálta a bírókat, ellentétben más kollégáival, akik hevesen kritizálták a tevékenységüket. Milyen érdekes azoknál a csapatoknál azóta mintha más lett volna az ítészek hozzáállása a szabálytalanságok megítélésénél.
Mi kell még, hogy ebben változás legyen? Még több bíró? Már így is hatan vannak mérkőzésenként, egyik se lát rendesen. De hajrá, félpályához, pálya mind a négy sarkába állítsanak még asszisztenseket, vagy mint a kézilabdában, két bíró legyen a pályán.
Ébresztő MLSZ, JT! Önkritikát és egyenlő elbírálást kérnénk!





