Ahogyan a legtöbben, Te is otthonról dolgozol a koronavírus-pandémia idején. Mennyire befolyásolja egy főszerkesztő munkáját a kialakult helyzet?
Két hete kiürült a szerkesztőség, hiszen kollégáim egészsége a legfontosabb, de természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy továbbra is a megszokott ütemben tudjuk kiszolgálni olvasóinkat. Az első nap reggelén volt egy kis fennakadás, ám azóta zökkenőmentesen működik az új rendszer, a technikai háttér adott ahhoz, hogy mindenki az otthonából végezze a munkáját. A szokásos értekezleteinket telefonkonferencia formájában tartjuk meg, és emailben is folyamatosan egyeztetünk, kommunikálunk egymással. Főszerkesztőként könnyű dolgom van, hiszen profi csapattal dolgozhatok együtt, akik folyamatosan szállítják a témaötleteket, így többek között élő sportesemények hiányában is meg tudjuk tölteni tartalommal a lapot.
Péter Szabó Szilviával is sikerült interjút készítenem illetve Stohl Andrással, egy jó hangulatú beszélgetés után
A Napló portfóliója rendkívül sokszínű, többek között közélettel, kultúrával és természetesen sporttal is foglalkoztok. Van olyan téma, amely különösen kedves a szívednek?
Az elmúlt huszonöt év során lehetőségem nyílt szinte mindegyikkel behatóbban foglalkozni, s az újságírásnak köszönhetem, hogy kinyílt számomra a világ, bővült az érdeklődési köröm. Fantasztikus emberekkel találkozhattam, közismert színészekkel, zenészekkel, művészekkel, politikusokkal, illetve olyan “civilekkel”, akik a munkájukban maradandót, érdekeset alkottak. A sportot mégis külön kiemelném, ugyanis már gyerekkorom óta jelen van az életemben; lakótelepi gyerekként számomra természetes volt, hogy napnyugtáig a grundon rúgom a bőrt. Az Újkerti Általános Iskola sportosztályában aztán más sportágakat is megszerettem, többek között atlétika, torna és úszóversenyen is elindultam, de sosem volt kérdés, hogy a labdarúgás az én sportágam.
Az 1989-ben az Országos Serdülő Kupa döntőjébe jutó DSI csapata (álló sor, balról): Szabó Imre, Szathmári József, Helmeczi László, Komolay Béla, Sidó Csaba, Csende Sándor, Boros Norbert, Sándor Tamás, Hodos Sándor, Kovács Zsolt. Guggolnak (balról): Földesi Ambrus, Kvesztár László, Mogyorósi János, Szabó Zsolt, Keczán Illés, Soós Zoltán, Dombi Tibor, Pintye István
Kevesen tudják, hogy annak idején Sándor Tamás és Dombi Tibor csapattársa voltál, s szép sikereket értetek el utánpótlásszinten. Miért nem lett belőled is profi futballista?
Egy iskolai tornán Szabó Béla bácsi kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem a Lokiban futballozni, s nagyon örülök, hogy igennel feleltem, mert rengeteg szép emlékem kötődik ahhoz az időszakhoz. Sándor Tomi, illetve a később csatlakozó Dombi Tibi természetesen már akkor is kiemelkedett az együttesből, ám rajtuk kívül is voltak tehetséges fiúk a keretben, és csapatként is jó egységet alkottunk, életre szóló barátságok köttettek. Személy szerint nekem is elég jól ment a játék, és szerettem is edzésekre járni, ám amikor már középiskolások voltunk, az érettségitől kissé megijedtem, s úgy éreztem, a felkészülést nem fogom tudni összeegyeztetni a labdarúgással, ezért abbahagytam az élsportot. Később többször is megfordult a fejemben, hogy mi lett volna, ha másképp döntök, ám szerencsére az élet engem igazolt, hiszen labdarúgóként valószínűleg nem jutottam volna el a legmagasabb szintig, újságíróként azonban emblematikus sportemberekkel készíthettem interjút, s fogadtak bizalmukba. Azt mondják, szerencsés ember az, akinek a munkája a hobbija. Nos, én nagyon szerencsés embernek érzem magam!
Hegyi Dórával, az Év sportolója egykori állandó résztvevőjével és Fülöp Lászlónak nyilatkozom a salakmotoros Grand Prix 2014-es Cseh Nagydíja előtt Prágában
Tudatosan készültél az újságírói pályára?
Olyannyira nem, hogy autószerelőnek tanultam a Landlerben, s bár a gyakorlati órákon hamar kiderült, hogy egyáltalán nincsen affinitásom a szakmához, az meg sem fordult a fejemben, hogy újságíró legyek. Viszont szurkolóként rendszeresen jártam különböző sporteseményekre, különösen a salakmotorozás került közel a szívemhez, s az első tudósításomat is egy ilyen versenyről írtam, csupán a magam szórakoztatására. Annak ellenére, hogy jómagam sosem pattantam nyeregbe, magával ragadott a versenyeket övező különleges hangulat, amit csak az ért, aki már átélte. Aztán 1995-ben bekopogtattam a Napló szerkesztőségének ajtaján, némi promóciót kérve a salakmotorozásnak. A későbbi munkatársaim meglepődve, de szeretettel fogadtak, én pedig nagy lelkesedéssel küldtem be nekik a tudósításaimat, melyeket rendre leközölt az újság.
Az amerikai legendával, Greg Hancockkal
Mondhatjuk, hogy végigjártad azt a bizonyos ranglétrát, hiszen külsős munkatársból lettél a legnagyobb megyei napilap főszerkesztője.
Eleinte kizárólag salakmotorral foglalkoztam, s mivel Magyarországon viszonylag kevesen írtak a sportágról, egyre több helyre kellett küldenem a cikkeimet. A Napló mellett a Nemzeti Sportnak, az MTI-nek, az Autó-Motornak, a Motorsport Magyarországon-nak és a Motor Revünek rendszeresen írtam, de Magyar Autó- és Motorsport Szövetség sajtóreferenseként, valamint a Sport TV-ben szakkommentátorként tevékenykedhettem. A sportágban kevésbé járatos televíziós kollegáim rendre szuperlatívuszokban beszéltek a salakmotorról egy-egy közvetítést követően, ami meggyőzött arról, hogy a lehető legtöbb emberhez el kell juttatni ezt a páratlan izgalmakat rejtő világot. Amikor elkezdtem a Naplónál dolgozni, természetesen számos más sportágról is tudósítanom kellett, többek között a DVSC futballcsapata, a Loki és a Tajtavill kézicsapata is hozzám tartozott, sőt a DVSC-Aquaticum sajtósa is voltam. Az évek, évtizedek alatt egyre több kiváló sportolót, edzőt ismertem meg, s olyan emberekkel köthettem barátságot, akiket gyermekként félistenként tiszteltem. Annak idején nem tudatosan lettem újságíró, az pedig meg sem fordult a fejemben sosem, hogy egyszer főszerkesztő lehetek a megyei napilapnál, csupán a legjobb tudásom szerint, s nagy lelkesedéssel végeztem a munkámat. Talán a futballista múltamból adódik, hogy a csapatmunka híve vagyok, jelenleg több mint húsz munkatárssal dolgozom. Számomra fontos, hogy mindig kapjanak visszajelzést a munkájukról a kollégák, többek között dicsérő szavakkal igyekszem motiválni őket.
A DVSC-Aquaticum szezonnyitó sajtótájékoztatóján
Az okoseszközök világában fokozatosan háttérbe szorulnak a nyomtatott kiadványok, ám a Napló még mindig tartja magát. Mi lehet az újságírás jövője?
Emlékszem, az én gyerekkoromban még minden hétfő reggel rohantunk az újságárushoz, hogy értesülhessünk a legfrissebb hétvégi eredményekről, majd egész nap azt cukkoltuk, akinek a kedvenc csapata veszített az adott fordulóban. A mai fiatalok már egyetlen gombnyomással elérnek mindent, ami érdekli őket, így nehéz versenybe szállni az online médiával, ám szerencsére a Naplóhoz tartozik a Haon.hu hírportál, ahol a fiatalabb korosztályt is meg tudjuk szólítani. Ennek ellenére szívből remélem, hogy jó darabig lesz még igény a nyomtatott változatra is, számomra például a reggeli elengedhetetlen kelléke az újságolvasás, ahogy a kezembe fogom a lapot. A számok azt mutatják, hogy hozzám hasonlóan sokan vannak még ezzel így, ha pedig a jövőben is tartalmas cikkeket gyártunk, biztosan megmarad az olvasótáborunk.
Két Norberttel, Mészárossal és Csernyánszkival Bernben, a Young Boys meccs előtt
Ha sportról beszélünk, az igazán népszerű cikkekhez kiemelkedő teljesítmények is szükségesek. Mi a véleményed a debreceni sportélet jelenéről?
Szokták mondani, hogy a jót könnyű megszokni, s érzésem szerint így vagyunk ezzel mi, debreceniek is. Természetesen én is örülnék, ha a labdarúgók, a kézilabdázók, vagy épp a kosárlabdázók a bajnoki címért lennének harcban, de az anyagi feltételek ismeretében jelenleg nem ez a realitás. Biztos vagyok benne, hogy fogunk még fényes sikerekről tudósítani, a jelenlegi helyzetben azonban olykor szeretek visszagondolni a múltra, s áldom a sorsot, hogy a debreceni sport dicső korszakát testközelből élhettem át. Én tudósíthattam a salakmotoros Adorján Zoli Grand Prix-ba jutását Lonigóból, a kézilabdás lányokkal beutazhattam Európát, a labdarúgókkal a pályán ünnepelhettem a bajnoki címeket, ezek pedig olyan emlékek, amiért megérte ezt a hivatást választani.
Herczeg Andrást jutalmaztuk a Napló Év sportolója díjátadóján
P.G.
Fotók: Magánarchívum
