Boros Tamás folytatja a vándoréletet, újabb klubváltás előtt áll

A DVSE 24 éves játékosa az interjúban kitért súlyos sérülésére és komoly betegségére, továbbá arról is beszélt, hogy valószínűleg a szezon végén távozik a cívisvárosi csapattól.

0

Boros-Tamás-3-300x200 Boros Tamás folytatja a vándoréletet, újabb klubváltás előtt áll

Fotó: Nagy Anita

A felsőházban egy győzelem mellett hétszer vereséget szenvedtetek. Hogyan értékelnéd a bajnokságnak ezt a szakaszát?

Azzal, hogy bekerültünk a nyolc közé, teljesítettük a szezon előtt kitűzött célt. Az alapszakasz után néhány nappal már megkezdődött a felsőház, így nem igazán tudtuk kipihenni magunkat. Azt nem szabad elfelejteni, hogy az ellenfeleknél világklasszisok is szóhoz jutottak. Az első három mérkőzésbe eléggé belealudtunk, de a második körbe már összekaptuk magunkat, a Honvéd és az OSC ellen már kifejezetten jó teljesítményt nyújtottunk. Az is zavaróan hatott a csapatra, hogy különböző átigazolási hírek is napvilágot láttak.

Ma este a BVSC otthonában vizitáltok. Mit gondolsz a vetélytársról?

Kellemetlen stílusú, összeszokott együttes a BVSC, a játékosok zöme immáron évek óta együtt játszik. A csapat egyik húzóembere Török Béla, aki a védekezés mellett támadásban is egyre fontosabb szerepet tölt be. Rajta kívül Létay, Czigány, valamint Pásztor kikapcsolása szintén döntő jelentőségű lesz. Talán ha tíz meccset játszanánk a BVSC-vel, nem mi nyernénk többször, ennek ellenére igyekszünk pontot, pontokat szerezni a fővárosban. Nagy bravúrnak tartanám, ha megmérkőzhetnénk az ötödik helyért.

Tavaly nyáron fogadtad el a DVSE ajánlatát. Miért intettél búcsút Lille-nek?

Felemás évet töltöttem Franciaországban, az első pár hónap kemény volt, honvággyal küzdöttem, emellett nyelvi problémáim is akadtak. A kezdeti nehézségek után egyre inkább élveztem a légióskodást. Ekkor jöttem rá, hogy a vízilabdát elsősorban magamért kell csinálnom. Rengeteget edzettem külön, elmentem futni, illetve lőni az uszodába. A DVSE-től Komlósi Peti bá keresett meg. Kiváló döntést hoztam, hiszen olyan profizmussal találkoztam Debrecenben, amivel korábban még sehol. Le a kalappal a vezetőség előtt, mivel minden feltételt megteremtenek, nekünk csak a pólóra kell koncentrálnunk.

Az utóbbi években gyakran váltottál csapatot, ennek mi a magyarázata?

A Honvédhoz egy utánpótlás világverseny után érkeztem, az első évben sokáig csak epizódszerephez jutottam. A következő idényben pedig gyakorlatilag széttörték az arcomat. Ezt követően visszatértem Szentesre, de ez nem bizonyult jó lépésnek. A szentesi esztendő után következett a KSI, majd a légióskodás.

A vándoréletet a következő idényben is folytatod?

Sajnos a jelek szerint a szezon végén távozom Debrecenből, pedig nagyon jól érzem magam a klubnál, a csapattársak hamar befogadtak. A csapat Miroslav Bajin vezetésével vág neki a jövő évnek, és elmondása szerint az idei meghatározó játékom ellenére nem férek bele a koncepciójába. Egyébként sokunkat meglepett, hogy ő váltja Komlósi Pétert, hiszen fiatalon befejezte a pályafutását, így nagy kérdés, hogyan tudja majd kivívni magának a tiszteletet a magyar póló világában és a játékosoknál.

Szóba hoztad a sérülésed, mit lehet erről tudni?

Hárai Balázs fejbe térdelt, az orvosok elmondása szerint 2-3 milliméteren múlt a látásom. Hat-hét napig egy sötét szobában kellett feküdnöm, ekkor többször átfutott az agyamon, hogy valóban szükségem van-e a vízilabdára. Pufival egyébként megbeszéltük az esetet, szerintem nem akart ilyen komoly sérülést okozni, nevelő célzatú megmozdulás lehetett ez.

Ha minden igaz, a pechszériád ezzel nem ért véget…

Valóban, amikor a KSI-ben játszottam, az orvosi vizsgálat során egy csomót találtak a fülem mögött, és kiderült, hogy fültőmirigy-daganatom van. Egyből megműtöttek, de szerencsére most már teljesen egészséges vagyok.

Úgy tudom, a családodban komoly hagyománya van a pólónak.

Igen, édesapám, bátyám és nővérem is kipróbálta ezt a sportágat. Gyerekként atletizáltam, futballoztam és úsztam is. Sokáig nem tetszett a póló a sok úszás miatt, volt olyan 2 hónapos időszak, amikor futballozni jártam az edzések helyett, de a szüleimet úgy próbáltam félrevezetni, hogy bevizeztem a felszerelésemet. Aztán az edzőm édesapámtól kérdezte meg, miért nem járok vízilabdázni, így derült ki a turpisság. Amikor előkerült a labda, egyből beleszerettem a vízilabdába.

Boros-Tamás-4-200x300 Boros Tamás folytatja a vándoréletet, újabb klubváltás előtt áll

Fotó: Nagy Anita

Edzőid közül kinek köszönhetsz a legtöbbet?

Horváth János mindig a maximumot tudta kihozni belőlem, kiválóan motivált, számomra ő egy pótapuka is volt, hiszen bármi gondom volt, hozzá nyugodtan fordulhattam. Mellette Komlósi Pétert emelném ki, aki szintén rengeteget segített, nem csupán a vízilabdában, hanem az élet más területein is.

Hogyan jellemeznéd a stílusodat?

Jó lenne, ha 10-15 centivel magasabb lennék, és hosszabb végtagokkal rendelkeznék, de ezen nem igen tudok változtatni… Kellemetlen játékosnak számítok, emellett a gyorsaságom is erényemnek számít. Csapattársaim gyakran mondogatják, hogy nem vagyok aranyos ellenfél. Fejben nem mindig tudom összeszedni magam. Jó kezem van, de olykor a lövőhelyzeteknél elbizonytalanodom, ezen is változtatnom kell. Nemrég játszottam 100. ob I-es mérkőzésemet, így nem számítok nagyon rutinos pólósnak.

Ha minden igaz, már az edzősködésbe is belekóstoltál.

Így van, nemrég megszereztem az OKJ-s edzői papírt, és fiatalokkal foglalkozhattam. Hálás vagyok Kardos Sándornak, akitől sok hasznos dolgot tanultam. A srácokkal hamar megtaláltuk a közös hangot, szerencsére elfogadtak engem, nem szemtelenkedtek.

A jobb kezeden egy tetoválás látható. Ennek mi a jelentése?

Sokáig úgy gondoltam, hogy nekem sosem lesz tetkóm, de rövid időn belül három fontos embert is elvesztettem, és az ő tiszteletükre készítettem. Nem bántam meg, hiszen bármikor ránézek a tetoválásra, egyből eszembe jutnak.

Úgy hallani, boldog párkapcsolatban élsz.

Igen, négy éve vagyunk együtt a barátnőmmel, tavaly pedig összeköltöztünk, ami tovább erősítette a kapcsolatunkat. Egyébként sokat kellett tepernem nála, két hónapig udvaroltam, mire meghódítottam, de megérte. Gyakran titokban jár ki a meccseimre, mivel nem igazán örülök annak, ha a szeretteim ott vannak a lelátón, hiszen nem tudok akkor maximálisan koncentrálni.

Boros-Tamás-277x300 Boros Tamás folytatja a vándoréletet, újabb klubváltás előtt áll

A szabadidődben mivel töltődsz fel?

Igyekszem barátnőmmel minél több időt tölteni, emellett a csapattársakkal is különböző programokat szervezünk, tegnap például közösen néztük meg a Liverpool-Roma meccset.

B.Á.