
Sok esélyt nem adott Balla Imre együttese a hazaiaknak, még 10 perc sem telt el a mérkőzésből, már kétgólos előnyre tettek szert. Félóra elteltével szépített a Sárréti, de újabb három találattal nyomatékosították az egyetemi ifjak, hogy ezen a mérkőzésen csak fekete-fehér győzelem születhet. A biztos vezetés tudatában sem álltak le a srácok, folytatták a gólgyártást és még négyszer terhelték meg a hazai kaput.
Ötletesen, lendületesen játszott a DEAC, már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát. Végig fölényben játszottak, a helyzetek alapján nagyobb arányban is megnyerhették volna a mérkőzést, de nem lehet okunk a panaszra, a kilenc gól is kiváló teljesítmény.
Sárréti – DEAC: 1:9 (1:4)
DEAC: Ratku, Tóth B. (Tar 65’), Komádi (Farkas 62’), Béke, Kozma (Kopjári 41’), Sándor (Balogh 49’), Tóth Cs. (Szathmári 62’), Almási (Pál 65’), Rajna, Szikszai, Tóth S. (Kassai 65’)
Edző: Balla Imre
Gólszerzők: Béke 6’, 54’, Rajna 9’, 40’, 52’, Tóth S. 32’, 59’, Tóth B. 48’, Szikszai 72’
Balla Imre: Tudtuk az ellenfélről, hogy jó csapat, ennek megfelelően készültünk a mérkőzésre. A szokásos hibánkkal kezdtünk, engedtük a Sárrétit, hogy a saját játékát játssz. Szerencsére ez csak a hatodik percig tartott, amikor megszereztük a vezetést és ezután már azt játszottuk, amit szeretnénk. Folyamatosan alakítottunk ki a helyzeteket, amiből sok kimaradt, de így is nagyarányú győzelmet arattunk! Gratulálok a srácoknak!




