Fotó: Nagy Anita
A cívisvárosi pólósok arcpirító vereségbe futottak bele a Miskolc ellen szombaton, a borsodiak mindegyik negyedet behúzva, 21–10-re diadalmaskodtak a Debreceni Sportuszodában. Komlósi Péter fiai a héten kétszer is bizonyíthatják, hogy a legutóbbi fiaskó csupán kisiklás volt, Lévai Mártonék szerdán az OSC, szombaton pedig a Honvéd otthonában ugranak a medencébe.
„A fővárosiak a hétvégén a Szolnokkal csaptak össze, de nem tudták megnehezíteni a Tisza-partiak dolgát. Szeretnénk méltó ellenfelei lenni az OSC-nek, azt akarjuk, hogy küzdjenek meg a három pontért. Riválisunk a Bajnokok Ligájában is szerepel, így meglehetősen zsúfolt a programja, emiatt elképzelhetőnek tartom, hogy a fáradtsággal is meg kell küzdeniük. Kállay Márk a bordáját fájlalja, az ő szereplése kérdéses, de szerencsére a keret többi tagja bevethető” – világított rá Boros Tamás, aki elárulta, az ellenlábasnál főleg a centerekre és a bekkekre kell figyelniük. Hozzátette, a hajdúságiak szerdán kelnek útra, a meccs után pedig maradnak Budapesten, mivel szombaton a Honvéddal mérkőznek meg a Kőér utcában.
A 24 esztendős pólóst természetesen megkérdeztük a szombati komoly pofonról is.
„Vezetőedzőnk a szívet hiányolta a csapatból, és abszolút egyetértek vele. Nem volt olyan meghatározó játékos, aki a gárda élére tudott volna állni. Ennek a komoly vereségnek egyébként nem volt előjele, az edzéseken mindenki maximális fordulatszámon pörgött. Talán az Egerrel vívott hétfői találkozó miatt sem voltunk teljesen frissek, de ez nem lehet mentség. Bízom benne, hogy tanultunk a hétvégi összecsapásból, és ilyen nem fordul elő többet” – fogalmazott Boros.
A-Híd OSC-Újbuda-DVSE, szerda 19.30




