Borsodba utazik a DEAC a második fordulóban

Az NB-III-as labdarúgó bajnokság második fordulójában idegenben lép pályára egyetemi csapatunk.

0

67836709_2402767776483760_622781029697978368_n-300x133 Borsodba utazik a DEAC a második fordulóban

Fotó: DEAC Facebook

A nyitófordulóban 2:2-es döntetlent ért el a Putnok ellen Kondás Elemér együttese. A tavalyi 5. helyezet Putnok ellen ez jó eredménynek számít, de a helyzetek alapján a DEAC már az első félidőben megnyerhette volna a találkozót. A második fordulóban idegenbe látogatnak egyetemistáink, az előző fordulóban szintén egy pontot szerző Tállya ellen lépnek pályára. A borsodi alakulat a megye egyből feljutó Ózd otthonában gól nélküli döntetlenre végzett. Az előző bajnokságban kétszer találkoztak a fekete-fehérek a Tállyával, ősszel vendégként 3:1-re alulmaradtak, de a tavaszi szezonban visszaadták a kölcsönt, ugyan ilyen arányban nyertek az Egyetemi Sporttelepen. A bajnoki nyitány játékát látva az már látszott, kezd kialakulni a DEAC arculata, játéka, a csapat egységes, szervezett, képes dominálni. A helyzetek kihasználásával és a rögzített játékhelyzetek levédekezésével akadnak még apró gondok, ha ezeket a hibákat sikerül kijavítani, idegenből három ponttal térhetnek haza a fiúk.

Tállya – DEAC

08.11. 17:00           Ibrány Sportpálya