Botlottak a rangadón pólósaink

Kilenc győztesen megvívott bajnokit követően elszenvedte első vereségét az OB1/B-ben a DVSE-Master Good. Kádár Kálmán együttese hatgólos vereséget szenvedett az Invictus ellen a debreceniek átmeneti hazai pályáján, Nyíregyházán.

0

dvse-1-300x155 Botlottak a rangadón pólósainkFotó: Nagy Anita/DVSE

Vendég találattal indult a mérkőzés, a mieink első gólját pedig nem sokkal később Dienes Balázs szerezte. Még nem tudtuk, de sajnos ekkor volt utoljára döntetlen a mérkőzésen. Az Invictus nagyon hatékonyan támadott, első hat lövéséből öt utat talált a kapuba. Debreceni oldalon sajnos jóval kevésbé volt hatékony a támadójáték, így tetemes hátrányba került rögtön az elején a DVSE(1-6).

A rossz kezdés sajnos rányomta a bélyegét a találkozóra és innentől kezdve csak futott az eredmény után a házigazda. Habár a második negyedet 4-3-ra megnyerték a mieink, félidőben kényelmes, négy gólos előnyben volt az Invictus (5-9).

Fordulás után és állandósult a 4-5 gólos különbség a felek között, emellett néha a kétes, illetve következetlen bírói ítéletek is alaposan megnehezítették a vendéglátó dolgát (9-13).

A záró játékrészben tovább növelte előnyét a vendég együttes és ekkor már egyik fél sem tudott teljes kerettel játszani. A bírók “áldásos” tevékenységének köszönhetően a DVSE-ből Kis Ferenc és Rózsa Bence cserével, Berki Richárd és Tőzsér Dávid pedig végleg pontozódott ki, de a túloldalt is idő előtt fejezte be a játékot Marnitz Gergő és Süveges Máté. A debreceniekre 22(!), az Invictusra pedig 15 alkalommal fújtak kiállítást. A kavalkádból a vendégek jöttek ki jobban, akik végül 19-13-ra megnyerték a derbit és két pontra felzárkóztak a listavezető DVSE mögé.

Férfi vízilabda OB1/B 10. forduló

DVSE-Master Good – Invictus 13-19 (1-6, 4-3, 4-4, 4-6)

Gólszerzők: Macsi P. 8, Dienes 3, Macsi M., Szőke B., ill. Kovács M. 5, Szőke Á. 3, Tóth Á. 3, Ashanin 3, Marnitz, Nagy R., Bukta, Fehér, Bölcskei

Kádár Kálmán: Enerváltan és dekoncentráltan kezdtünk és ez nagyon sokba került. A rossz kezdés miatt folyamatosan futottunk az eredmény után. Támadásban nagyon pontatlanok voltunk és a védekezésünk sem állt össze. Sajnos nem nőttünk fel a feladathoz, hiába akartuk nagyon ezt a győzelmet, ezúttal nem játszottunk jól. Fájó vereséget szenvedtünk, de nincs megállás, megyünk tovább